Hírek>> : Button: Nagyobb kiívás lenne számomra Alonso, mint Vettel! Fernando a legkomplettebb versenyző! |
Button: Nagyobb kiívás lenne számomra Alonso, mint Vettel! Fernando a legkomplettebb versenyző!
2014.09.02. 13:52
Jenson Button továbbra sem mondott le arról, hogy egy nap megméretesse magát Fernando Alonso csapattársaként, miközben reméli, a McLarennél maradhat.
2009 Forma-1 világbajnoka legutóbb is igencsak elismerően nyilatkozott a 2005-ös és s 2006-os szezon nyerteséről, akit mint versenyzőt különösen kedvel. Jenson már több alkalommal is hangsúlyozta, hogy szívesen kipróbálná magát a spanyol mellett.
A spanyol AS megkérdezte a McLaren világbajnok versenyzőjét, hogy kit favorizálna 2015-ben a McLarennél, ha választhatna: Fernando Alonso, vagy Sebastian Vettel.
„Az én favoritom Jenson Button.” – jegyezte meg humorosan a brit.
A pletykák szerint mindkét versenyzővel tárgyal a McLaren, így lehetséges, hogy Button számára ez az utolsó év Wokingban és talán a Forma-1-ben is.
„Nem hiszek a pletykáknak.” – tette hozzá Button, aki azonban bízik benne, hogy legalább egy évet még a McLarennél maradhat, melyhez a Honda is csatlakozni fog.
„Nem tudok új hírekkel szolgálni a témában, de remélem, hogy a McLarennel maradhatok.”
Ki lenne nagyobb kihívás számára? Alonso, vagy Vettel?
Alonso! Nagyon tisztelem Fernandót, akit már a gokartos időszak óta ismerek. Ő egy nagyon erős versenyző mentálisan, és kedvelem azt, ahogy dolgozik. Talán nem ő a leggyorsabb versenyzője a rajtrácsnak, de a legteljesebb biztosan. És ezt nem azért mondom, mert most Spanyolországban vagyunk, hanem azért, mert ez az igazság.”
|