Hírek>> : Titkos találkozó Alonso és Dennis között: 32 millió dollárt ajánlott a McLaren a spanyolnak |
Titkos találkozó Alonso és Dennis között: 32 millió dollárt ajánlott a McLaren a spanyolnak
2014.08.30. 16:09
Fernando Alonso a jelek szerint hajlandó meghallgatni a McLaren ajánlatát, mely éves szinten 32 millió dollárról szól számára.
A spanyol világbajnok szerződése 2016-ig érvényes a Ferrarival, mely Belgiumban kijelentette, hogy mindkét versenyzőjük marad a helyén 2015-ben. Ennek ellenére a hírek arról szólnak, hogy a McLaren a Honda nyomására komoly ajánlatokkal bombázza 2005 és 2006 bajnokát.
Sőt, a Telegraph most arról ír, hogy a Ferrari csillaga és a McLaren főnöke, Ron Dennis egy titkos találkozó keretében egyezkednek. Az újság egy 32 millió dolláros ajánlatról beszél. Éves szinten ennyit kapna a McLaren-Hondától a spanyol, és ebben még nincsenek benne a különböző juttatások, prémiumok. Ezzel Alonso lenne a legjobban kereső versenyző és 2 millió dollárral kapna többet, mint most Maranellóban.
A Honda ezzel együtt a Santander bank teljes szponzorációs felületét is megszerezhetné, mely jelenleg a Ferrarit erősíti.
A brit lap arról is beszámolt, hogy noha Fernando szerződése 2016-ig szól a Ferrarival, ha a csapat nem végez legalább a harmadik helyen a konstruktőrök versenyében, akkor szabadon távozhat. Jelenleg a gárda a harmadik helyen áll, de csak 10 ponttal előzi meg a Williamst.
Alonso állítólag a Red Bullal is egyezttet, legutóbb Belgiumban, ahol Christian Horner csapatfőnökkel látták a csapat kihelyezett bázisán. Ha Sebastian Vettel elfogadja a McLaren ajánlatát, akkor a Red Bull számára a kétszeres bajnok lenne a „B-terv”, akinek egyszer már nemet mondtak, és aki helyett Daniel Ricciardo lett a befutó.
|