Hírek>> : Montezemolo gratulált Kiminek, aki hamarosan apa lesz! Bolondos sztorik a Ferrari körül |
Montezemolo gratulált Kiminek, aki hamarosan apa lesz! Bolondos sztorik a Ferrari körül
2014.08.13. 21:00
Luca di Montezemolo nem lepődik meg azon, hogy nagyon sok pletyka kering Maranellót illetően, hiszen a nyári szezon erről híres. Abban mégis lehet valami, hogy Kimi Räikkönen apa lesz, mert gratulált a versenyzőjének.
Holnap lesz 26 éve annak, hogy meghalt Enzo Ferrari cégalapító, és a vállalat jelenlegi elnöke ennek kapcsán tartott értékelést. “Mélyreható változtatásokat hajtunk végre szervezeti szinten, a hozzáállás terén, és a kultúrában”- mondta Montezemolo a Ferrari oldalán.
“Fontos döntéseket hoztunk és jelentős fejlődést értünk el – még akkor is, ha jelen pillanatban nem mindig látható ezen munkálatok eredménye. Az a cél, hogy ismét olyan versenyképesek legyünk, mint voltunk korábban, mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. Közben mindent helyre kell tenni, hogy megkezdhessünk egy újabb győztes ciklust”- mondta az elnök.
Kitért a sportot érintő átfogóbb elképzelésekre, és örömmel állapította meg, hogy “az összes nagy résztvevő osztozik” azokban az elképzelésekben, melyek célja a Forma-1 “kipofozása”. Montezemolo hangsúlyozta, a javaslatok elsődleges célja, hogy “javítsák a showt, kezdve az előremutatóbb szabályokkal”, szem előtt tartva a fiatal generációkat is.
Mostanában sokat beszélnek a Ferrari versenyzői párosáról: Raikkönen gyenge visszatérését és Alonso esetleges átigazolását rendre felhozzák.
“Szerencsések vagyunk, hogy van két remek bajnokunk, akik az egész csapattal együtt dolgoznak azon, hogy ismét versenyképesek legyünk”- mondta a cég elnöke.
“Természetesen, ahogy az lenni szokott minden nyáron, alaptalan szóbeszédek szólnak állítólagos problémákról, melyeket értelmetlen pletykák öveznek. Az egyik ilyen Alonso szerződését érinti, vagy a versenyzők fizetését. Tudjuk, hogy a nyári hőség mindig bolondos sztorikat kreálnak. A versenyzőinknek pihenniük kell, hogy csúcsformában térjenek vissza. A szezon még mindig hosszú, és remek formában van szükségünk Fernandóra és Kimire. Ami Kimit illeti, a legjobbakat kívánom neki, amint hamarosan apa lesz.”
|