Hírek>> : A Ferrari nem állt le teljesen az F14-T fejlesztésével: Alonso és Raikkönen is reménykedhet |
A Ferrari nem állt le teljesen az F14-T fejlesztésével: Alonso és Raikkönen is reménykedhet
2014.08.12. 20:15
A Scuderia Ferrari nem állt át teljesen a következő szezonra, mivel az F14-T egyes területeken valóban erős és fontos, hogy legalább a harmadik helyen fejezzék be a bajnokságot.
Kimi Räikkönen nem is oly rég már erősen utalt arra, hogy az F14-T valójában nem egy katasztrofális konstrukció, de fontos, hogy minden területen fejlődjenek. Hetekkel ezelőtt Fernando Alonso úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy már lemondtak az idei címről (is) és 2015-re koncentrálnak.
Ez csak részben igaz, hiszen a Ferrari új elemek bevetését tervezi a következő futamokon, aminek több oka is van.
Az új elemek és fejlesztések valószínűleg nem fogják megváltani a világot, ahogy a korábbiak sem tették, de a Ferrarinak nagyon fontos, hogy legalább harmadik helyét megőrizze a bajnokságban, ami egyúttal presztízskérdést is jelent Maranellóban.
A Williams 135 megszerzett pontjával a 4., addig a Ferrari 142 egységet tudhat a neve mellett, de most két olyan futam következik, ahol a Mercedes motorral hajtott rivális rendkívül erős lehet. Többek között a britek formája is arra sarkallta a Ferrarit, hogy ne álljon le teljesen az aktuális gép fejlesztésével.
A Ferrarinak nem lesz könnyű dolga, mert Valtteri Bottas és Felipe Massa autója valóban nagyon versenyképes, és pillanatnyilag a második erőt képviselheti a gyári Mercedes mögött.
|