Hírek>> : Alonso 4 évre írhat alá a Hondához, ha rábólint az üzletre |
Alonso 4 évre írhat alá a Hondához, ha rábólint az üzletre
2014.08.07. 17:38
Fernando Alonso négy esztendőre kötelezheti el magát a Hondánál, ha aláírja a szerződését a japánokkal.
Korábban már beszámolhattunk a hírről, miszerint a Honda nem vár sokáig a kétszeres spanyol világbajnokra, aki egyértelműen a márka első számú célpontja 2015-re. Az F1-live.hu úgy tudja, hogy Alonso menedzsmentje folyamatosan kapcsolatban van a McLaren és a Honda vezetőségével, mivel Fernando fizetésének nagy részét a japánok állnák, akik nagyon akarják őt.
A McLaren már igent mondott a spanyol érkezésére és állítólag Ron Dennis sem zárkózott el a dologtól, főleg azok után, hogy a nyilvánosság előtt kijelentette, szívesen látná viszont Wokingban a pilótát, aki 2007-ben már egyszer versenyzett neki. Sőt, a korábbi rossz viszonyuk is már a múlté.
Az F1-live.hu információi szerint a Honda egy 3+1 éves szerződést kínál a spanyolnak, és már megtette az utolsó ajánlatát, mely legalább olyan erős, ha nem erősebb, mint amit a Ferrari kínál számára.
A következő hetekben véglegesen eldőlhet Alonso sorsa, hiszen a Mercedes nemet mondott neki, így az erősebb opciók közül csak a Ferrari és a McLaren-Honda maradt számára. Ha a spanyol aláírja az új szerződését Maranellóban, akkor gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy onnan vonul majd vissza, és közvetlen az F1-es karrierjét követően rajthoz áll Le Mans-ban a 24 órás versenyen.
|