Hírek>> : Horner: jelenleg ennyit tudunk, Alonso mindig borsot tör az orrunk alá |
Horner: jelenleg ennyit tudunk, Alonso mindig borsot tör az orrunk alá
2014.07.20. 19:47
A Red Bull pilótái a 4. és 6. helyen zárták a mai Német Nagydíjat, mely egy címvédő istállótól nem túl erős eredmény. Christian Horner szerint kihozták a maximumot az autóból és a lehetőségeikből.
Az már tényként kijelenthető, hogy az osztrák istállónak idén nincs esélye egyik bajnoki címre sem, de az utóbbi időben a Mercedes mellett a Williams is előttük jár, és az állandóan jól teljesítő Fernando Alonso is kihívást jelent pilótáiknak.
Az energiaitalosok csapatvezetője szerint nem tudtak volna előkelőbb helyen célba érni ma. „A Mercedes a saját osztályában versenyzett, Bottas is gyorsabb volt, és a Ferrari is több területen szorosan hajt minket, azt hiszem, nem volt több a mai versenyben, ez volt a maximum.”
Vettel pedig ismét Alonsóval csapott össze, már-már klasszikusnak mondható az ő párharcuk. „Sebastian és Fernando ismét találkoztak, ez elképesztő. Ma is megnehezítette az életünk. Seb mindent megtett ma és nagyon intelligensen viselkedett mikor beszorították Kimit.”
|