Hírek>> : Räikkönen a bajnokok bokszzsákja volt Hockenheimben |
Räikkönen a bajnokok bokszzsákja volt Hockenheimben
2014.07.20. 19:24
Pont nélkül távozott a Német Nagydíjról Kimi Räikkönen, miután többször is satuba fogták bajnok riválisai, s megsérült a Ferrarija.
A szombati mélyrepülés után a vasárnapi verseny sem alakult szerencsésebben Kimi Räikkönen számára. A finn versenyző a rajtot követően kilencediknek lépett előre, s egy ideig tartotta is pozícióját. Aztán a 12. körben Daniel Ricciardóval vívott nagy csatát a hajtűkanyarban, miközben Lewis Hamilton érkezett hátulról, s mindkettejük mellett elment a belső íven. A brit Mercedese azonban leszakította vezetőszárnyának egy kisebb darabját.
Két körrel később aztán jött egy újabb hármas csata – hasonló forgatókönyvvel. A bokszból kijövő Sebastian Vettel Fernando Alonso elől menekült, majd miután a két bajnok satuba fogta a harmadikat, Räikkönen és Vettel autója is összeért, s a már eleve sérült szárnyból további darabok is leszakadtak.
Az egyébként a lágy gumival rajtoló Räikkönen úgy véli, hogy a futam második felében a vártnál nagyobb mértékben koptak a gumijai, ezen sérülés következménye volt. „Úgy hittük, ez lesz a megfelelő taktikai lépés, de ketten is eltaláltak, ott találtam magam két autó között, akik megrongálták a vezetőszárnyamat. A véglap le is jött. Ez nem segített. Meggyilkoltam a bal első gumit. A többi abroncs rendben volt, csak ez az egy nem. Tehát képtelen voltam olyan etapot futni, mint szerettem volna a szuperlágy gumin, és a sérülés miatt az autó teljesítménye is romlott” – idézte az Autosport 2007 bajnokát.
Räikkönen ugyanakkor kiemelte, nem szeretne panaszkodni a két ütközés miatt. „Rendben voltak, de amikor két autó közé kerülsz, nem tehetsz sokat. Kissé összepréseltek. Nem nagyon, de annyira, hogy a szárnyam megsérült. Nem tudtam volna balra menni, mert ott is autók voltak” – magyarázta Räikkönen, akinek a mostani zsinórban a második, 2014-ben pedig a negyedik pont nélküli versenye volt.
|