Hírek>> : A Ferrari szerint a legjobbkor jött a szabályváltozás |
A Ferrari szerint a legjobbkor jött a szabályváltozás
2014.07.19. 20:41
Az FIA helyesen tette, hogy időben szólt a csapatoknak a FRIC jövő évi tiltásáról, még ha ezzel kisebb kavarodást is okozott a Német Nagydíj hétvégéjének kezdetén, véli a Ferrari technikai igazgatója, James Allison.
A trükkös felfüggesztés-rendszer valójában csak 2015-től kerül tiltólistára, de már ezen a hétvégén sem használja senki, mivel nem minden csapat ment bele abba, hogy nem fog óvást benyújtani a FRIC-et használó riválisai ellen.
„Bizonyos szempontból nagyon jól időzítettek, hiszen a jövő évi autó tervezésénél mindenki tisztában lesz azzal, hogy mit kell szem előtt tartania, hogy a FRIC-kel nem kell többé számolnunk” - nyilatkozta Allison.
„Viszont éppen ez eredményezte azt a helyzetet is, amelybe ezen a hétvégén kerültünk. Hiszen némi bizonytalansággal érkeztünk meg, kezdetben nem tudtuk, hogy be fogjuk-e szerelni az elemet, de miután az első csapat kijelentette, hogy nem mer kockáztatni, mindenki más számára is egyértelművé vált, hogy mit kell tenni.”
Persze a rendszer használaton kívül helyezése érezhetővé vált az autókon. Nem csak a tempó enyhe csökkenésével, hanem a nehezebb vezethetőséggel is - a pénteki edzéseken több olyan apró megcsúszást is láthattunk, amelyek a FRIC hiányára is visszavezethetőek.
„Egy kicsit minden autó alulkormányzottabb lett, mivel a hasmagasság elöl most kicsit magasabb, mint korábban volt” - mutatott rá a Ferrari szakembere. „Azt még korai megmondani, hogy mindez megkavarja-e a sorrendet, de ha ez meg is történik, bizonyára nagyon rövid ideig fog tartani, hiszen a csapatok hamar rá fognak jönni, hogyan állítsák be autóikat a FRIC nélküli életre.”
|