Hírek>> : Vettel: Gondoltam, hogy Alonso panaszkodik |
Vettel: Gondoltam, hogy Alonso panaszkodik
2014.07.06. 18:15
Sebastian Vettel és Fernando Alonso komoly csatát vívott az ötödik helyért a Brit Nagydíjon, amely a hosszas küzdelmek végén a címvédő sikerével ért véget. A futamot követően a Red Bull Racing versenyzője elmondta, hogy olykor túl keménynek tartotta a párharcot, ugyanakkor élvezte a kerék a kerék elleni küzdelmet.
„Nagyon izgalmas volt a harc, az első DRS-zóna után kívülről próbálkoztam, de kétszer is majdnem kiszorított a pályáról. Ha nem vettem volna vissza, akkor mindketten kiestünk volna. Néha túl kemény volt, de végül sikerült elmennem mellette. Összességében nem vagyok túl boldog, mert a dobogó is benne volt a pakliban” - kezdte az értékelést a német pilóta az RTL-nek adott interjúban.
Vettel és Alonso többször is arra panaszkodott, hogy az ellenfele átlépi a pálya kijelölt ívét, a versenybíróság azonban nem szankcionált. „Miután a csapat figyelmeztetett a pályaelhagyás miatt, gondoltam, hogy ő jelentett. Lehet, hogy HD felbontású a tükre, de láttam, hogy ő sem mindig veszi figyelembe a pálya íveit. Elég közel voltam, ezért jól láttam. Ezért én is bepanaszoltam.”
A német pilóta végül az ötödik helyet szerezte meg, míg csapattársa, Daniel Ricciardo a dobogóra is felállhatott. Arra a kérdésre, hogy hiba volt-e a két csere, Vettel következőképpen felelt: „Igen.”
A címvédő riválisa, Fernando Alonso sem hagyta szó nélkül a sorozatos pályaelhagyást. „A pálya mindenkinek ugyanott ér véget, Sebastian kétszer vagy háromszor is elhagyta a kijelölt részt. A szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Persze ilyenkor az adrenalin is nagy szerepet játszik. Nagyon élveztem a csatát, remélem, hogy a közönségnek is tetszett.”
|