Hírek>> : Alonso a panaszkodásban is versenyre kelt Vettellel |
Alonso a panaszkodásban is versenyre kelt Vettellel
2014.07.06. 18:09
Elképesztő csatát vívott egymással a futam utolsó harmadában Fernando Alonso és Sebastian Vettel. A két versenyző a küzdelem hevében folyamatosan panaszkodott egymásra a csapatrádión – a spanyol a leintés után már higgadtabban nyilatkozott.
Fernando Alonso sikeresen keveredett ki az első rajt utáni káoszból, s a verseny újraindítását követően nagy tempóval zárkózott fel az élmezőnyre. Adrian Sutilt, Jules Bianchit, Danyiil Kvjatot, Daniel Ricciardót, és Nico Hülkenberget is megelőzte – közben pedig kapott egy ötmásodperces büntetést, amiért az első startot megelőzően túlment saját rajtkockáján, s ezáltal előnyre tett szert.
„Elég nehéz volt. Tartani próbáltam a pozíciómat a bemelegítő körön. Láttam a 77-es számú táblát, ami Bottasé, aztán Kimi 7-esét, viszont elnéztem a sajátomat, a 14-est. Ezért rossz helyen álltam meg. Próbáltam hátramenetbe kapcsolni, de nem sikerült. Aztán már felvillantak a lámpák, indulni kellett. Aztán pedig elég nagy volt a kavarodás, több autó össze is ért, majd sajnos Kiminek is balszerencséje volt. Remélem, hogy jól van, és Németországban teljesen egészségesen tér vissza” – fogalmazott Alonso a Sky Sports mikrofonja előtt, hozzátéve, a csapattól úgy tudja, csapattársa rendben van.
Alonso kalandjai viszont ezzel korántsem értek véget. Előbb Jenson Button jelentette a versenybíróságnál, hogy folyamatosan kiszélesíti a pályát, amiért az FIA aztán jelezte is, még egy hiba, és kizárják. Aztán a verseny utolsó felében a kerékcseréjét letudó Sebastian Vettel éppen elé tért vissza, s mivel hideg volt még a gumija, Alonso megelőzte őt. Vettel a 38. körtől támadásba lendült. Kerék-kerék elleni csatájuk során többször majdnem összeértek, kiszorították egymást – s a csapatrádión kölcsönösen panaszkodtak a másikra, azt állítván róla, jogtalan előnyhöz jutott a pályaszélesítéssel.
„Sajnos a verseny rossz szakaszában bonyolódtunk ebbe a csatába. A csapattal éppen arról beszéltünk a csata és Vettel kiállása előtt két körrel, hogy kiálljunk-e végleg, mert bizonyos gondok voltak az aerodinamikával. A hátsó szárny sérült, ami sok gondot okozott az autón, ráadásul az energiatárolóval is problémáink voltak. Vettel pedig úgy érkezett meg, hogy itt voltak ezek a gondok, ráadásul még az üzemanyaggal is takarékoskodnunk kellett. Tudtuk tehát, hogy elveszítjük a csatát, de aztán csak teltek a körök, ő mögöttem maradt. Viszont egy körrel előbb vagy később, de mindenképpen megelőzött volna” – magyarázta Alonso.
Majd elárulta, miért panaszkodott annyit Vettelre. „Ez csak azért volt, hogy feladattal lássam el a csapatot – mondta mosolyogva. – Ő panaszkodott rám, én panaszkodtam rá.”
„A pálya mindenkinek ugyanott ér véget, Sebastian kétszer vagy háromszor is elhagyta a kijelölt részt. A szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Persze ilyenkor az adrenalin is nagy szerepet játszik. Nagyon élveztem a csatát, remélem, hogy a közönségnek is tetszett.”
Alonso végül Vettel mögött, a hatodik helyen ért célba, amivel távolról sem elégedett. „Nos, ez egy hatodik hely. Nem igazán örülhetünk neki. Nincs mit ünnepelnünk. Jobb lett volna a futamgyőzelemért harcolni Vettellel – de ettől messze voltunk. Ausztriában legalább harcolhattunk a Williamsszel, és a futam végén tizennyolc másodperccel voltunk a Mercedesek mögött. A mai jó show volt, de Ausztriában szerintem elégedettebbek lehettünk” – zárta gondolatát a kétszeres bajnok.
|