Hírek>> : Állórajtos szabály: „Ez igazi vérengzéshez vezethet” |
Állórajtos szabály: „Ez igazi vérengzéshez vezethet”
2014.06.27. 19:33
Csütörtökön több 2015-re vonatkozó szabálymódosításról is döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa. Ezek közül a biztonsági autós fázist követő állórajt máris sok kritikát kap a versenyzőktől…
Az FIA tegnap hivatalosan is bejelentette, a következő évtől kezdve minden biztonsági autós fázist, melyre a futamok első két és utolsó öt köre között kerül sor, állórajt követ majd. Az ötletet a csapatokat is magába tömörítő Stratégiai Csoport találta ki azzal a céllal, hogy ezáltal érdekesebbé, változatosabbá tegye a futamokat.
Csakhogy a versenyzők korántsem tartják jó és igazságos lépésnek az újítást. „Értem én, hogy a rajtok a versenyek legizgalmasabb részét jelentik a szurkolók számára, de ez nagyon extrémnek tűnik, és remélem, hogy végül mégsem vezetik be. Ezzel túl messzire mennének” – fogalmazott még a tegnapi bejelentést megelőzően a bajnoki éllovas Nico Rosberg. „Én a tiszta versenyzés híve vagyok, ami az elmúlt ötven évben jellemző volt. Nem szeretnék olyan komoly változásokat látni, mint az újabb állórajt. Véleményem szerint mindennek maradnia kéne úgy, ahogy van.”
Daniel Ricciardo egyetértett a némettel. „Talán ez valóban sokkal izgalmasabb, mivel nagyobb a variációs lehetőségek száma. De számomra túlságosan mesterkélt, hiszen ha vezetsz egy versenyen tíz másodperccel, majd bejön a biztonsági autó, elveszíted az előnyödet, amit előtte kialakítottál – de megtartod a helyedet. Ha állórajtra váltunk, jó esély van rá, hogy nem lesz igazán jó rajtod, tehát akár negyediknek is visszacsúszhatsz. Ez már túl nagy hátrány olyasvalakinek, aki korábban kiérdemelte az első helyet. Szerintem van ennél jobb megoldás is. A repülőrajt nem olyan rossz. Legalább újra összetömöríti a mezőnyt. A nézők szempontjából talán jobb az állórajt, de szerintem nem a legsportszerűbb elgondolás ez.”
Meg sem kérdezték
Lewis Hamilton mindeközben azt nehezményezi, hogy a versenyzőknek kevés beleszólása van az efféle döntésekbe. „Senkinek nem esne baja abból, ha kikérné a versenyzők véleményét is bizonyos dolgokban, és belevenne ebbe minket, akik az autóban ülünk. Nem látunk bele a döntéshozók munkájába, ahogy ők sem tudhatják az irodában ülve, miként mennek a dolgok az autóban. Tehát együtt kéne működnünk. Mindig előállnak jó ötletekkel – valamelyik beválik, valamelyik nem” – idézte a Sky Sports a britet.
A jó ideje a show javítása mellet kardoskodó Ferrari versenyzője, Fernando Alonso mindeközben nem mert határozott állást foglalni a kérdésben. „Amióta az együléses sorozatokban versenyzem, mindig olyan volt az újraindítás, mint most. Ezért fogalmam sincs, milyen lenne másképp. A gokartban ha volt egy piros zászló, újra normál rajtunk volt. Tehát mindkettőben volt már részem, de nem látok jelentős különbséget. Számomra egyik sem tűnik jobbnak a másiknál.”
És a biztonság?
A résztvevők között többen az új szisztéma biztonsága és gyakorlati megvalósítása miatt is aggodalmukat fejezték ki. Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója például felvetette: „Előfordulhat, hogy csak pár körünk, akár csak egyetlen körünk lenne tudatni a versenyzőkkel, a rajtrács melyik oldalára álljanak meg, ez komoly kihívást jelent.”
A technikai problémák (túlmelegedő fékek és motor, lefulladó autó) pedig szintúgy nehézségeket okozhat – noha a Williams mérnöke, Rob Smedley emiatt kevésbé aggódik. „Már nem a rendkívül törékeny kuplungok időszakát éljük – most már mindenki strapabíró kuplungokkal rendelkezik. Talán a második rajtnál némi erőt veszítesz, mivel a kuplungot már használtad, de ilyen téren mindenki egy cipőben járna. Ez itt a Forma–1, tehát mindenki azon lesz, hogy jobban sikerüljenek az új rajtjai. Lesznek technikai nehézségek, de minden csapat képes lesz boldogulni ezzel” – magyarázta a brit az Autosportnak.
A technikai mellett azonban ott vannak még a biztonsági kérdések is. Romain Grosjean például az elhasznált gumikon való indulás nehézségeire hívta fel a figyelmet. „Nem tudom, hogy lehet-e majd gumit cserélni az új rajtnál, de ha nem, az elég kockázatos lesz, mivel a gumid akár régi és hideg is lehet. Javítanunk kell az előadáson, de talán másképp. Versenyzőként mi vagyunk az elsők, akik jó show-t, sok előzést akarunk, de nem akarunk veszélyt” – fogalmazott.
A mezőny legrutinosabb tagja, Jenson Button pedig hozzátette: „Mindannyiunk számára nehéz lesz tartani az irányt a rajtot követően, ami igazi vérengzéshez vezethet. A tévében talán ez jól mutat majd, de szerintem szabályozni kéne a gumihasználatot is.”
|