Hírek>> : Hatalmas meglepetés: Massa a pole-ban Ausztriában! |
Hatalmas meglepetés: Massa a pole-ban Ausztriában!
2014.06.21. 16:48
Felipe Massa óriási csatában legyőzte hibázó csapattársát, Valtteri Bottast, valamint a szintén rontó Mercedeseket, amivel első pole pozícióját szerezte a 2008-as Brazil Nagydíj, valamint a 2009-es hungaroringi sérülése óta. Csapata, a Williams a 2012-es Spanyol Nagydíjon ünnepelhetett utoljára első rajtkockát.
A grove-i alakulat Bottas második helye révén az egész első sort kibérelte; a mercedesesek közül Nico Rosberg csak a harmadik, Lewis Hamilton pedig egy újabb műszaki hibát követően csak a 9. rajtpozícióból várhatja majd a holnapi rajtjelet.
A kvalifikáció első szakaszában a két Saubertől, a két Marussiától és a két Caterhamtől vehettünk búcsút, a versenybírák pedig – korábbi ígéretükhöz híven – kímélet nélkül lecsaptak és törölték azt a számtalan köridőt, amelyet a versenyzők a 8-as kanyart túl szélesen véve, az aszfaltozott bukótérre futva regisztráltak. A renitensek között volt többek között a sauberes Adrian Sutil, a lotusos Romain Grosjean és Bottas is.
A második etap legnagyobb szenzációja a Red Bull címvédőjének, Sebastian Vettelnek a kiesése volt. A Red Bullokról kiderült, hogy nem altattak a délelőtti utolsó szabadedzésen, és végig a továbbjutás határán táncoltak – Daniel Ricciardónak végül sikerült, Vettelnek viszont egy kisebb hibákkal tűzdelt kör végén nem.
A nehézségével gyorsan hírnevet szerző utolsó kanyar eközben tovább szedte áldozatait, ezúttal nem mást, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, aki Ferrarijával a hepe-hupás füves talajra csúszott a forduló kijáratánál, lemásolva ezzel Ricciardo tegnapi megmozdulását és a force indiás Sergio Pérez mai mutatványait. A szakasz utolsó másodpercei alatt még Pastor Maldonado hajtott mélyen a kavicságyba Lotusával a pálya középső részén.
A szétlövés első körében Hamilton meglepetésre kicsúszott a 8-as kanyarban, így mindent egy lapra kellett feltennie a második próbálkozása alkalmával. Ekkor azonban ismét lesújtott rá a balszerencse: a 2-es kanyar féktávján – vélhetően technikai hiba miatt – blokkolt a hátsó tengelye, a brit világbajnok pedig azonnal kipördült.
Ezzel megnyitotta az ajtót Rosberg számára, aki azonban szintén hibázott a második körén, az első pedig nem volt elég jó a pole-hoz, ugyanis a két Williams bombameglepetésre fantasztikus tempót futva elhappolta előle a komplett első sort.
Massa és Bottas közül első nekifutásra az utóbbi futott jobb időt, ám a második körén a finn is rontott (ő a gyors 6-os kanyarban), brazil csapattársa viszont nem, és egy remekbe szabott körrel végül megszerezte a pole-t.
Kiválóan ment a két újonc is, Kevin Magnussen és Danyiil Kvjat, akik mindketten bejutottak az időmérő utolsó szakaszába – előbbi az utóbbi négy alkalom során már harmadszor – és végül a 6-7. rajtkockát szerezték meg.
Ilyen felvezetéssel indul tehát útjára vasárnap délután 14 órás kezdettel a versenynaptárba tizenegy év után visszatérő Osztrák Nagydíj.
Végeredmény
|
1. etap |
|
2. etap |
|
3. etap |
P |
Név |
Csap |
Ö |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
M |
P |
Köridő |
K |
1. |
F. Massa |
WIL |
0 |
9. |
1:10.292 |
|
|
4. |
1:09.239 |
|
|
1. |
1:08.759 |
|
2. |
V. Bottas |
WIL |
0 |
10. |
1:10.356 |
|
|
3. |
1:09.096 |
|
|
2. |
1:08.846 |
|
3. |
N. Rosberg |
MGP |
0 |
3. |
1:09.695 |
|
|
1. |
1:08.974 |
|
|
3. |
1:08.944 |
|
4. |
F. Alonso |
FER |
0 |
13. |
1:10.405 |
|
|
6. |
1:09.479 |
|
|
4. |
1:09.285 |
|
5. |
D. Ricciardo |
RED |
0 |
12. |
1:10.395 |
|
|
9. |
1:09.638 |
|
|
5. |
1:09.466 |
|
6. |
K. Magnussen |
MCL |
0 |
4. |
1:10.081 |
|
|
5. |
1:09.473 |
|
|
6. |
1:09.515 |
|
7. |
D. Kvjat |
STR |
0 |
2. |
1:09.678 |
|
|
7. |
1:09.490 |
|
|
7. |
1:09.619 |
|
8. |
K. Räikkönen |
FER |
0 |
8. |
1:10.285 |
|
|
10. |
1:09.657 |
|
|
8. |
1:10.795 |
|
9. |
L. Hamilton |
MGP |
0 |
1. |
1:09.514 |
|
|
2. |
1:09.092 |
|
|
9. |
|
|
10. |
N. Hülkenberg |
FOR |
0 |
11. |
1:10.369 |
|
|
8. |
1:09.624 |
|
|
10. |
|
|
11. |
S. Pérez |
FOR |
0 |
5. |
1:10.124 |
|
|
11. |
1:09.754 |
|
|
|
|
|
12. |
J. Button |
MCL |
0 |
7. |
1:10.252 |
|
|
12. |
1:09.780 |
|
|
|
|
|
13. |
S. Vettel |
RED |
0 |
15. |
1:10.630 |
|
|
13. |
1:09.801 |
|
|
|
|
|
14. |
P. Maldonado |
LOT |
0 |
16. |
1:10.821 |
|
|
14. |
1:09.939 |
|
|
|
|
|
15. |
J. Vergne |
STR |
0 |
6. |
1:10.161 |
|
|
15. |
1:10.073 |
|
|
|
|
|
16. |
R. Grosjean |
LOT |
0 |
14. |
1:10.461 |
|
|
16. |
1:10.642 |
|
|
|
|
|
17. |
A. Sutil |
SAU |
0 |
17. |
1:10.825 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
18. |
E. Gutiérrez |
SAU |
0 |
18. |
1:11.349 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
19. |
J. Bianchi |
MAR |
0 |
19. |
1:11.412 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
20. |
K. Kobajasi |
CAT |
0 |
20. |
1:11.673 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
21. |
M. Chilton |
MAR |
0 |
21. |
1:11.775 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
22. |
M. Ericsson |
CAT |
0 |
22. |
1:12.673 |
|
|
|
|
|