Hírek>> : Alonso is Le Mans-ban folytatná – de csak az F1 után! |
Alonso is Le Mans-ban folytatná – de csak az F1 után!
2014.06.20. 15:46
Barátjához, Mark Webberhez hasonlóan a hosszútávú versenyzésben folytatná pályafutását Fernando Alonso a Forma–1 után. Visszavonulásáról azonban egyelőre szó sem lehet.
Múlt hétvégén nagy megtiszteltetés érte a Ferrari kétszeres világbajnokát, hiszen a Le Mans-i 24 órás verseny az ő jelzésére indult útjára. A spanyol elárulta, szívesen kipróbálná magát a hosszútávú versenyen – de csakis F1-es karrierje után. „Minden versenyző szeretné megnyerni a Le Mans-i 24 órást, szóval egy nap remélem, hogy én is versenyezhetek ott. Szerintem fogok – ez száz százalék. De meg kell várnom, míg befejezem az F1-es karrierem” – idézte a BBC a spanyolt, aki korábban elmondta, addig nem szeretne visszavonulni a királykategóriából, míg nem szerzi meg a harmadik bajnoki címét.
„Le Mans sok-sok tesztet igényel, sok edzést, elkötelezettséget. Én pedig ha valamit csinálok, azt százszázalékosan teszem, olyan nincs, hogy ötven százalékban ezt, ötven százalékban azt. Előbb tehát még lesz pár évem az F1-ben, próbálom megnyerni a bajnoki címet, segíteni a Ferrarit, de ezt követően nem fogok ücsörögni a fotelben. A hosszútávú versenyzés pedig az a kategória, ahol még az sem okoz gondot, ha kicsit idősebb vagy.”
A Ferrariról már egy éve beszélik, hogy elnökük, Luca di Montezemolo fontolgatja a híres verseny LMP1-es kategóriájában való indulást, ahol a Scuderia olyan nagy gyártókkal mérhetné össze tudását, mint az Audi, a Toyota vagy éppen a Porsche, s amelynek technológiája az F1 idei változásaival egy lépéssel közelebb került a királykategóriáéhoz. A vörösök egyébként az idei versenyen is részt vettek: a Ferrari 458-as autóval Giancarlo Fisichella, Gianmaria Bruni és Toni Vilander meg is nyerte a GTE Pro kategóriát.
„Az elnök Montezemolóval többször is beszéltünk a kérdésről, mivel nagyon szenvedélyesen viszonyul Le Mans-hoz. Nagyon élvezte, hogy a 458 Fisichellával és Brunival nyert idén, és tudom, hogy gondolkodik azon is, hogy autót indítson a felsőbb kategóriában is. Ez nem rövid távú cél, mivel most előbb az F1-es projektet kell rendbe tennünk, és ott kell nyernünk” – fogalmazott Alonso.
A spanyol úgy véli, csapatának idén már nemigen lesz esélye az élre kerülni, ám a következő évben reményei szerint visszatérnek a győztesek útjára. „Az idei győzelem nem reális célkitűzés. Idén nem vagyunk olyan helyzetben, és nem is vagyunk elégedettek. A Mercedes hatalmas előnnyel dominál, ezzel tisztában vagyunk. Azokon a területeken, ahol gyengék vagyunk, javulnunk kell. A pénteki napokat tesztelésre kell használnunk, össze kell vetnünk az egyes elemeket, és talán a bajnokság hátralévő részét is a felkészülésnek kell szentelnünk” – jelentette ki a kétszeres világbajnok.
|