Hírek>> : Alonso ötletei az F1-es futamok javítására |
Alonso ötletei az F1-es futamok javítására
2014.06.19. 22:15
Fernando Alonso kiállt a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo mellett, s kiemelte, szerinte is javítani kellene a Forma–1-es versenyek minőségén.
A Ferrari első embere az idei szezonkezdés óta számos alkalommal illette kritikával a megújult Forma–1-et. Korábban a túlságosan halk motorok és az üzemanyag-mennyiség korlátozása miatt kialakuló „taxizás” miatt emelte fel a hangját, a közelmúltban pedig már arról beszélt, válságértekezletet szeretne összehívni, hogy a csapatok, a sportág vezetői és a szponzorok egyaránt elmondhassák véleményüket, min kellene javítaniuk.
Fernando Alonso az FIA csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatóján kiállt főnöke véleménye mellett, s elmondta, ő sem elégedett a királykategória jelenlegi helyzetével. „Szerintem az általunk kínált előadás idén egyes futamokon nem a legjobb. Ráadásul egyetlen csapat dominál, a Mercedes, a nézők pedig több akcióra vágynak, amit Kanadában meg is kaptak. Ezt úgy tűnt, mindenki élvezte is. Próbálunk jobb előadással szolgálni a következő futamokon. Szerintem nyitottnak kell lennünk a csapatok és a szurkolók ötleteire” – vélekedett a spanyol versenyző.
Majd konkrét példákat is említett. „A költségek a legmeghatározóbbak. Minden ötlet összefügg a költségekkel, emiatt ez egyáltalán nem egyszerű kérdés. Véleményem szerint a KERS használatát vissza kéne hoznunk. Most rendelkezésünkre áll az elektromos pluszteljesítmény, de ez nem segíti az előzéseket – most mind ugyanannyi energiát használunk ugyanazon helyeken, tehát lehetetlen előzni. A gumik is fontos tényezőt jelentenek, és talán au itteni eltérés is felrázhatná a versenyeket. Ahogy a MotoGP-ben, úgy mi is segíthetnénk a kisebb csapatoknak, más gumit vagy üzemanyagot kaphatnának a versenyre, tehát talán érdemes lenne átvenni ötleteket más sportágakból.”
Ami a költségek kérdését illeti, a csapatok nemrégiben számos javaslattal előálltak, hogy visszaszorítsák a kiadásokat, ám a Forma–1 Bizottság szerdai ülésén ezek nagy részét végül elutasították. Az egyetlen változást a tesztek számának korlátozása jelenti majd: az évközi tesztek mennyiségét nyolcról négy napra csökkentik jövőre, egy évvel később pedig további szigorítások jönnek.
Alonso nem feltétlenül ért egyet ezen döntéssel – még ha annak motivációját meg is érti. „Az elmúlt években így működött a sportág. Ezt megelőzően pedig egyre többet teszteltünk. A teszteknek vannak előnyeik és hátrányaik. A költségek meghatározóak, egyes istállók nem költhetnek annyit, közülük páran évről évre élnek. Másfelől viszont a világon ez az egyetlen sportág, ahol nem edzhetsz. Ez számunkra talán nem nagy dolog, de egy fiatal versenyzőnek, aki most érkezik a Forma–3-ból, és először az első szabadedzésen mehet ki a pályára, mert nincs tesztlehetősége, már más a helyzete – ez egészen különleges a sport világában. De emellett megértem a költségekkel kapcsolatos problémákat, és nyilván azért döntöttek így, mert ez a legjobb döntés” – fogalmazott a spanyolok kétszeres bajnoka.
|