Hírek>> : Alonsóék számítását keresztülhúzta a meleg |
Alonsóék számítását keresztülhúzta a meleg
2014.06.07. 23:04
Újítások ide, biztató pénteki eredmények oda, a Ferrari számításait keresztülhúzta a kanadai meleg.
„Pénteken mindig harmadikak vagyunk, szombaton viszont sosem voltunk még” – nyilatkozta Fernando Alonso a számára hetedik helyet hozó időmérő edzés után. A spanyol versenyzőt mindazonáltal cseppet sem lepte meg, hogy csak a negyedik sorba tudta kvalifikálni magát. „A hetedik hely volt a maximum. A körömmel elégedett vagyok, nagyon jól sikerült. Viszont volt hat autó, amely gyorsabb volt nálunk” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.
Miután a spanyol péntek délelőtt még a legjobb időt autózta az első szabadedzésen, és a másodikon is jó formát mutatott, úgy tűnt, a Ferrari fejlesztései javítottak autója teljesítményén. Csakhogy az új, a korábbinál nagyobb leszorítóerőről gondoskodó motorborítás a kvalifikációra lekerült a kocsijáról. Az ok a tegnapinál nagyobb meleg (20-ról 46 fokra emelkedett a pálya hőmérséklete) és az olaszok elővigyázatossága volt. „Ilyen hőmérsékletnél az új motorborítás hűtési problémákat okoz. A következő versenyeken viszont remélhetőleg hidegebb lesz” – mondta Alonso, majd kiemelte, a fejlesztések ettől függetlenül nem nevezhetőek kudarcnak. „Összességében a csomag jól működik. Az autó egyértelműen jobb lett általa.”
Alonso abban bízik, hogy vasárnap már a rajtnál sikerül pár pozíciót nyernie. „A rajt itt mindig nehéz. Általában egymás mellett haladunk az első két kanyarban, és minden azon múlik, belül vagy kívül vagy-e. Az első kanyarokban nem lehetsz olyan agresszív, mint mondjuk Barcelonában vagy Bahreinben, ahol kemény féktávok vannak, és kockáztathatsz” – magyarázza. „A bajnokságban szeretnénk másodikak lenni, amihez meg kellene előznünk a Red Bullt. Vagyis Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo előtt kell célbaérnünk.”
|