Hírek>> : McLaren: Ha nincs Alonso, majd jön Grosjean és leváltja Buttont? |
McLaren: Ha nincs Alonso, majd jön Grosjean és leváltja Buttont?
2014.05.26. 14:40
A McLaren tagadta, hogy tárgyalásokat kezdeményezett volna a francia versenyzővel, aki Jenson Button helyét vehetné át, ha Fernando Alonso mégsem tér vissza Wokingba.
A McLaren nagy erőkkel készül a 2015-ös szezonra, amikor is a Honda visszatér a Forma-1-be. A japánok a McLaren motorszállítói és technikai partnerei lesznek, akik állítólag már tulajdonrészt is vásároltak a csapatnál, így komoly beleszólásuk van a dolgok alakulásába, többek között a versenyzői kérdésekbe is.
Ron Dennis, a McLaren első embere Monacóban is egyértelművé tette, hogy a Hondával közösen Alonso szerződtetését kezdeményezik és ha volna rá lehetőségük, már ma aláírnának a spanyollal. Ez Button távozását vetíthetné előre, hiszen a brit sebessége megkopott és már közel sem olyan motivált, mint volt korábban.
A másik oldalon pedig Kevin Magnussen, a dán újonc nagy potenciállal rendelkezik és megfelelő csapattársa lehetne a kétszeres világbajnok spanyolnak. Alonso azonban továbbra is a Ferrarival számol, de a hírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy kivásárolják a szerződéséből, mely 2016-ig biztosan érvényes. Flavio Briatore szerint kizárt, hogy ez megtörténjen.
A kalapba Romain Grosjean is bekerült, aki a Lotusnál igazi top-pilótává vált. A francia versenyző remek kapcsolatot ápol a McLaren versenyigazgatójával és csapatfőnökével, Eric Boullierrel. A francia szakember a német Motorsport-Total hasábjain azonban azt mondta, jelenleg csak Button és Magnussen az, akikkel beszélnek, és pillanatnyilag nem téma az, hogy Grosjean a wokingiaknál folytassa tovább.
|