Hírek>> : Alonso: A rossz rajt után a negyedik hely volt a maximum |
Alonso: A rossz rajt után a negyedik hely volt a maximum
2014.05.25. 19:46
Rossz rajtja ellenére végül egy helyet javított rajtpozícióján, s a negyedik lett Fernando Alonso a Monacói Nagydíjon. A spanyol versenyző ezzel tovább őrzi harmadik helyét a bajnoki tabellán.
Fernando Alonso szombaton az ötödik rajtkockából még verhetőnek érezte az előle rajtoló két Red Bullt. Ehhez képest a ma délutáni verseny rajtja rosszul sikerült a kétszeres világbajnoknak, akit csapattársa, Kimi Räikkönen egyszerűen lerajtolt. A spanyol mindazonáltal előnyt kovácsolt riválisai balszerencséjéből, így Sebastian Vettel kiesését és a csapattárs defektjét követően a negyedik helyre lépett előre. Daniel Ricciardo ellen ugyanakkor esélye sem volt, több mint húsz másodperccel mögötte ért célba – ennek ellenére elégedetten értékelte futamát.
„Nehéz dolgom volt a rajtnál, mivel az ERS-sel kapcsolatos elektronikai problémánk volt. Emiatt kevesebb lóerő állt rendelkezésemre az indulásnál és az egyenesben. Szerencsémre azonban itt, ahol nem könnyű előzni, mégis visszanyertem a helyezésemet. Később elég nehéz volt a verseny számomra, de szerencsém volt, sikerült megelőznöm pár embert, és szerintem a negyedik hely volt a maximum számunkra a mai napon” – értékelt Alonso a Sky Sportsnak.
„Az első három nagyon gyors volt, a Mercedes egész versenyen igazolta ezt, de a végén Ricciardo is megmutatta, mire képesek. Nem is voltunk olyan sokkal lemaradva, de a versenyemet nem élveztem annyira, mint vártam, mivel mindvégig magányosan köröztem. Viszont sok pontot szereztünk, ami nagyon jó” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.
Csapattársa, Kimi Räikkönen végül az erős kezdés ellenére csak a 12. pozícióban ért célba, a versenyt követően ráadásul a versenybíróság beidézte a futam hajrájában Kevin Magnussennel a Loews-kanyarban történt ütközése miatt.
|