Hírek>> : A harmadik sorban a Ferrarik |
A harmadik sorban a Ferrarik
2014.05.24. 20:00
A Monacói Nagydíj időmérő edzésén a két Mercedes és a két Red Bull mögött a Ferrari csapat pilótái Fernando Alonso és Kimi Raikkönen sorrendben a harmadik rajtsort jelentő 5. és 6. helyet szerezték meg.
Fernando Alonso: „A mai eredmény magában foglalja a hétvégi helyzetet és többé-kevésbé erre is számítottunk, de nem hiszem, hogy az időmérő edzés rosszul sikerült volna, mert riválisaink előtt maradtunk, akik eddig az élen álltak, ők a Williams és a Force India, ami pedig a legfontosabb, közelebb kerültünk a Red Bullokhoz. A szokásosnál több változtatást kellett végezni, mert az alulkormányzottsággal küzdöttünk és féktávon is problémáink adódtak, az autó azonban sokat javult. Ellentétben azzal,a mire számítottunk, az gumik túlságosan kemények voltak és sokat szenvedtünk felmelegítésükkel. Ha a verseny holnap száraz pályán zajlik, akkor egy megbízhatósági verseny lesz, arról szól majd minden, ki tud a legtovább a pályán maradni. Azonban, ha esik az eső, ahogyan feltételezik, akkor már a célba érés is jó eredmény, mert láthattuk a csütörtöki néhány körből, hogy nagyon a határon vagyunk, olyan, mintha jégen csúszkálnánk.”
Pat Fry, műszaki igazgató: „A Monacói Nagydíj időmérő edzésén a megfelelő helyet megtalálni a gyors körre és elkerülni a forgalmat mindig fontos, különösen a Q1-ben és a Q2-ben. Itt, a gumikkal néhány kört menni kell, míg a legjobb formájukat hozzák és ez egy kissé komplikált folyamat, de szerencsére egyik autóval sem voltak komoly problémáink. A Red Bullal és a Mercedesszel szembeni hátrány csökkent, de az eredmény nem változott az előző versenyek óta. Mindenesetre, Fernando és Kimi a legtöbbet kihozták az F14 T-ből, amely lépésről lépésre javul. Hosszú és megterhelő verseny lesz holnap az egész csapat számára, több ezer stratégiai változat lehet ezen a versenyen. Az esős verseny esélye kicsi, de ennek ellenére szeretnénk mindkét esetre felkészülni azért, hogy pilótáinknak a lehető legjobb esélyt megadjuk a lehető legtöbb pont megszerzésére.”
|