Hírek>> : Erősebbé válhat a Ferrari-motor Kanadára |
Erősebbé válhat a Ferrari-motor Kanadára
2014.05.24. 17:58
Komolyabb előrelépést tesz V6-os motorjai fejlesztése terén a Ferrari Kanadában – vetítette előre az istálló technikai igazgatója, James Allison. A brit szerint a csapat újjászervezése ugyanakkor csak később fogja éreztetni hatását.
Luca di Montezemolo két hete Barcelonában azt ígérte, hogy bár csapata a különleges pályának számító Monacóban nem áll elő komolyabb fejlesztésekkel, a rákövetkező Kanadai Nagydíjon jelentős javulás várható részükről. James Allison elárulta, elsősorban a motor terén várnak jelentős ugrást – annak ellenére is, hogy a korlátozások miatt meg van kötve a kezük ezen a téren. „A motoroknál csak a hardver megbízhatóságának javítása érdekében változtathatsz, tehát nincs lehetőség csak a teljesítmény növelésére. Viszont azáltal, hogy egyre jobban és magabiztosabban használhatod a motort, sok lóerőt is nyerhetsz. Ahogy egyre több időt töltünk a próbapadnál, egyre jobban kirajzolódik, honnan is tudnánk extrateljesítményre szert tenni, és ezáltal már bátrabban merünk új beállításokat használni, mellyel több lóerőt tud leadni a motor a kerekeken keresztül. Ez a fejlesztés folyamatos, de Kanadában egy újabb lépést teszünk” – idézte a szakembert az Autosport.
„Kínába is vittünk pár fejlesztést, melyek egészen jól beváltak. Az autónknak ott jó hétvégéje volt – ez részben a fejlesztéseknek volt köszönhető, részben annak, hogy a pálya is jobban feküdt nekünk. Aztán Spanyolországban is volt pár újdonság, de ezek csak egyszerűbb elemek voltak. Minden nagycsapat hasonló eszközökkel és munkamódszerekkel rendelkezik, ezért nagyon nehéz ugrásszerű előrelépést tenni, a riválisokénál hatékonyabb dolgokkal előállni. Ennek ellenére volt egy-két versenyünk, ahol az újítások nagy előrelépést hoztak. Reméljük, hogy a következő versenyeken folyamatos fejlődés következik, amely által feljebb kapaszkodhatunk.”
A sokak által az egyik legtehetségesebb mérnöknek tartott Allison tavaly ősszel csatlakozott a Ferrarihoz, és bár sokan a csapat idei felemelkedését remélték érkezésétől, a csoda egyelőre elmaradt. A brit szakember szerint munkájuk eredménye azonban csak hosszabb távon mutatkozik majd meg. „Azt gondolom, ebben a sportban a legfontosabb, hogy a kulcsfontosságú összetevőket jól összerakjuk. Ha ezt hosszabb távon sikerül elérni, annak meg is lesz a hatása. A Ferrarinál ezek többsége már a helyén van. Érkezésemkor bizonyos változásokat kértem a fejlődés érdekében, és idővel bebizonyosodik majd, hogy ezek helyes lépésnek bizonyultak. Remélem, hogy ennek eredményét még idén is láthatjuk, de jövőre még inkább. Ebben a sportágban előbb erőre kell szert tenned, aztán kezelned kell ezt az erőt, végül pedig ki kell tudnod használni. Ezt rövidebb, közép- és hosszú távú tervekkel érheted el. És én éppen ezen dolgozom jelenleg” – zárta gondolatát Allison.
|