Hírek>> : Vettel vs. Alonso - a fociban is ellenfelek |
Vettel vs. Alonso - a fociban is ellenfelek
2014.05.23. 21:10
A labdarúgás a Forma-1-es versenyzők körében is nagy népszerűségnek örvend. Vannak, akik rendszeresen jótékonysági mérkőzéseken vesznek részt és olyanok is, akik csak a televízióban kísérik figyelemmel az eseményeket.
A Monacói Nagydíj a Forma-1-es évad legnagyobb népszerűségnek örvendő futama; az RTL információi szerint ilyenkor azok is a képernyő elé ülnek, akik egyébként nem kísérik rendszeresen figyelemmel a száguldó cirkusz eseményeit. A labdarúgásban hasonló a helyzet a Bajnok Ligája döntőjével, amely a statisztikák szerint több nézőt vonz, mint a döntőhöz vezető mérkőzések.
A négyszeres bajnok, Sebastian Vettel az 1asport portálnak adott interjúban elárulta, hogy a monacói időmérő után az Atlético Madridnak szurkol majd a Bajnokok Ligájának döntőjében. „Tavaly azon viccelődtünk, hogy a BL-döntő a német bajnokság, most pedig egy városi mérkőzés, hiszen mindkét csapat ugyanabból a városból érkezett. Persze mindig jó új csapatokat látni” - jelentette ki a német pilóta, aki már gyermekkora óta az Eintracht Frankfurtnak drukkol.
„A spanyol csapatok közül a Barcelonát részesítem előnyben, így értelemszerűen a Real Madrid ellen vagyok. Örülök, hogy ilyen jól sikerült az Atético idénye. A múlt héten megnyerték a bajnokságot, így jó lenne, ha a BL-t is ők nyernék” - fűzte hozzá a Forma-1 címvédője.
A német pilóta egyik legnagyobb riválisa, Fernando Alonso a Real Madridnak szurkol, korábban több alkalommal is látogatást tett a spanyol klubnál, hogy így támogassa őket.
|