Noha még mindig csak négy versenyen vagyunk túl a bajnokságban, sokan szinte biztosra veszik, hogy a Mercedes lesz a bajnok. A formát tekintve ehhez Hamilton lehet a legközelebb, de még mindig Rosberg vezeti az egyéni kiírást. A kérdés az, hogy meddig, mivel 2008 bajnoka valóban elképesztő formában versenyez.
Jenson Button, a McLaren versenyzője nem tartja reálisak azt, hogy az idény második felében bárki is a Mercedes elé kerüljön, átalakított autók, ide vagy oda, mivel a németek is folyamatosan fejlesztenek.
Az egyik utolsó mentsvár Barcelona lehet ezen a hétvégén. A spanyol pálya tradicionálisan az a helyszín, mely remekül kihangsúlyozza a különbségeket az autók között, valamint ez az a versenypálya, ahol a csapatok először próbálják ki az átépített gépüket.
„Barcelonában minden csapat újításokkal áll elő, hogy a lehető legnagyobb lépést tegyék meg előre. A Red Bullt és a Ferrarit mondanám, mint legnagyobb riválist a szezonban. A Ferrari Kínában meggyőző adatokkal szolgált és önmagában előnyt jelenthet számukra az, hogy házon belül dolgoznak a hajtásláncukkal. A Ferrari ezzel együtt még az Alonso-faktorra is számíthat, mert a spanyol egy bestia, aki hihetetlen teljesítményekre képes.” – mondta a Mercedestől Toto Wolff a SpeedWeek kérdésére.
És mi a helyzet Hamiltonnal és Rosberggel a pályán?
„A stratégia nem változott. Szabadon versenyezhetnek egymás ellen. Nem akarunk taxizást látni.”