Hírek>> : Räikkönen: Legalább Alonso 3. helye jót tett a csapatnak |
Räikkönen: Legalább Alonso 3. helye jót tett a csapatnak
2014.04.21. 15:59
Kimi Räikkönen elismerte, idén még egyik versenyen sem volt igazán elégedett autójával, ám úgy véli, ennek ellenére is sokat fejlődtek a szezonkezdés óta. Első idei dobogós helyezésük szerinte jót tesz az egész csapatnak.
Räikkönen szerint csapattársa, Fernando Alonso 3. helyezése azt mutatja, nem reménytelen a Ferrari helyzete. „Tudom, hogy minden versenyen javulunk. Ha megnézzük, mi történt Ausztráliától Kínáig, láthatjuk, hogy komoly előrelépést tettünk, még ha kívülről ez nem is észrevehető. Bahreinben például elégedett voltam az autómmal, de a verseny nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Jobb eredményre számítottam, de a hétvége végül nem alakult rosszul a csapat számára, a dobogós hely pedig jót tesz neki” – zárta mondandóját a finn.
|