Szerencséjük volt, mivel 6 perces piros zászló következett, a szerelők pedig 5 perc alatt kicserélték a szóban forgó alkatrészt. “Előtte sohasem gyakoroltuk ezt”- mondta Domenicali az AMuS-nak. Pat Fry a következőket tette még hozzá. “A szerelők lenyűgöző munkát végeztek Fernando autóján, mivel pár perc alatt kicserélték a kormányösszekötőt, miután ütközött Daniil Kvyattal. Rekordidő alatt vissza tudott menni a pályára. Utána küzdenie kellett az autó irányíthatóságával, és nem gondolom, hogy ezek után sok versenyző képes lenne a körre, amit a Q3-ban futott. Megérdemli a gratulációnkat.”
Alonso a negyedik hely ellenére elégedett volt, de csapattársa már kevésbé: esőben ismét nem stimmelt az autó. “Tudtam, hogy esőben nem lesz könnyű, de nem számítottam ennyi problémára. Gyenge volt a trakció, és hirtelen nem volt többé tapadásom az esőgumikon. Az első tengely nagyon könnyű lett, fékproblémáim voltak. Esőgumin még rosszabb volt, mint intermediaten”- mondta Räikkönen.
Fry tudja, az F14T a ludas a finn esetében. “Kimi teljesítménye épp oly lenyűgöző volt. Tudjuk, hogy még nem teljesen boldog az F14T nyújtotta érzéssel, problémái voltak az egyensúllyal, de szerintem támadni tud majd a versenyen.”