„Nem vagyok tisztában az új szabályokkal, így ezt a részt kicsit fel kell frissítenem, mert idén három versenyen is ott leszek: Abu Dhabi, Monza és Monaco.”
Vettel, vagy Alonso?
„Kedvelem Alonsót, de Webber is egy ilyen személy volt. Nagyszerű srác! Vettel esetében pedig elmondhatjuk, hogy minél többet nyer, annál kevesebb embert vonz a személye. De ő a bajnok, és egy hős.”
Igazi legendák…
„A kedvenc sztorik Schumacherhez kapcsolódnak, de ott van Senna is. És Lauda sztorijait is nagyon jól ismerem. Még mindig emlékszem a rivalizálására James Hunttal.”
Vettel egyelőre nem brillírozik az új Red Bull miatt.
„Igen. Tavaly sok versenyt nyert meg, addig idén az első futam számára hamar véget ért. Ez nagyon kiábrándító, persze a riválisok örülnek ennek.”
Régen…
„Akkoriban sokkal inkább érezted a félelmet. Több baleset is volt. Ayrton Senna esetében ez azonban nagyon, nagyon szomorú volt. Minden idők egyik legjobbja volt.”