Nyilván azon túl, hogy kiírni magamból sokat segített, nem akartam azokat a rajongókat sem megbántani vagy elkeseríteni, akik a mai napig hisznek a gyógyulásban.

Sokkal borúlátóbb volt az írás vége, sokkal biztosabb voltam benne, hogy lassan el kell engedni a világbajnokot. Aztán finomítottunk és kitettük.

A reakciók pont olyanok voltak, mint vártam. Akadt egyetértő, és volt olyan is, aki azonnal a pokol legmélyebb bugyrába küldött, mert felvetettem a legrosszabb opciót is.

Azóta eltelt sok hét és amibe csak lehetett én is belekapaszkodtam. Jöttek jobb hírek az ébresztésről, pletykák pislogásról, Massa története a békésen alvó Schumacherről, és pár hetente Gary Hearstein is írt valamit, én lefordítottam és mindenki kicsit megpróbálta feldogozni, beépíteni a hétköznapjaiba.

Azt gondolom, hogy most kezd a világ és az exF1-es doki is eljutni abba a stádiumba, amiben én az első jegyzetet írtam.
Most felesleges lefordítani a legfrissebb bejegyzését, leginkább definíciók és magyarázatok izomtömegről, éberségről és egy tucat olyan dologról, amiről már írt korábban.

De van egy bekezdés, ami mindennél beszédesebb: a legutolsó.

“Mindig is tudtam, hogy Michaelt bálványozzák. Éveket töltöttem Ferrari sapkák, zászlók és pólók között, melyek egész pályákat festettek vörösre, miatta.

Még mindig lenyűgöz az a szeretet, amit a rajongók éreznek iránta.
Bár titkon tartok attól, mi történhet, ha bejelentenek egy igazán rossz hírt, kezdem megérteni, hogy a hírek folyamatos csepegtetésének hiánya lehetőséget ad nekünk arra, hogy lassan továbblépjünk, feldolgozzuk mi történik és így lassan elengedjük.

És azt hiszem, ez az egyik nem várt “előnye” a médiastratégiának, amit Michael családja választott.

Valahogy azt érzem, az emberek meglesznek, akármi is történjen , mert volt idejük feldolgozni az egészet.

Csak azt sajnálom, hogy eljutni ide egy magányos út volt mindenkinek, mintha magunkra maradtunk volna. Ez az érzés is elmúlik majd. Remélem. “

Azt gondolom, ebben minden benne van, amit ezekben a napokban a rajongóknak át kell gondolni.

Még akkor is, ha feladni sosem szabad és hinni kell abban, hogy még innen is van visszaút.

Pár százaléka a sérülteknek ilyen hosszú alvásból is felébred, sőt felépül.
Schumi imádta megdönteni a rekordokat, kinevetni az esélyeket., magasról tett a százalékokra!

Látjátok, valahogy mégis múltidőben írok róla. Mintha az egyik felem még itt tartaná, a másik már engedné menni.

Talán ez tényleg nem véletlen…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.