Hírek>> : Alonso és Raikkönen egyformán jó, kérdés, ki lesz elöl |
Alonso és Raikkönen egyformán jó, kérdés, ki lesz elöl
2014.03.23. 12:55
Jean Todt szerint mindig számolni kell a Ferrarival, különösen most, hogy ilyen versenyzőkkel rendelkezik a csapat. Az FIA elnöke azt is elárulta, milyen tanácsokkal látja el Stefano Domenicalit, aki az utódja.
A Scuderia mindent egy lapra tett fel 2014-ben, és két ütős versenyzőt alkalmaz. A létesítmények is megújultak, a háttérben sem lazsálnak. Ennek ellenére az első futam csalódás volt az F14T-vel, de Todt tudja, ott lesznek a véghajrában.
“Mindig kritizáltak, amikor sokat nyertünk”- kezdte Todt az olasz tévének. “Mindig mérlegelni kell a helyzetet és a véleményeket, ütköztetni őket”- mondta a francia. “A szemünkre vetették, hogy túl sok győzelmet aratunk és ezzel unalmassá tesszük a bajnokságot. Domenicali, az Elnök, és az egész csapat egységet alkot – győzelmek alatt és vert helyzetben is”- jelentette ki az FIA elnöke korábbi csapatáról.
Alonso rendre Vettel mögött zárta a bajnokságokat, vagy a legfőbb kihívója volt a németnek. Todt szerint mindig számolni kell a Ferrarival.
“A Ferrari mindig is az egyik főszereplő volt az elmúlt években, még akkor is, ha nem nyertek bajnokságot, és biztos vagyok benne, tovább fognak fejlődni. Mindig azt mondom Domenicalinak, hogy ki kell tartania, két lábbal álljon a földön, az igazi problémákra koncentráljon, és ne arra, amit mások mondanak.”
Az egykori csapatfőnök kitért a jelenlegi felállásra is. “Két korábbi bajnokról van szó. Alonso az egyik legjobb versenyző a Forma-1-ben, és Räikkönen semmivel sem rosszabb nála. Biztos szép csata lesz. Nem az a kérdés, melyik a gyorsabb kettejük közül, hanem az, ki lesz a másik előtt.”
|