Kimi Räikkönen tegnap már beszélt néhány szót az új évadról, de a finn sem szeretett volna jóslatokba bocsátkozni. A spanyol csapattárs is hasonlóan fogalmazott a Santander rendezvényén.
„Nehéz pontosan tudni, hogy hol állunk a többiekhez képest és mennyire versenyképes az autónk. A bajnokság nagyon korai szakaszában járunk, és még mindig nem teljesítettünk egy versenyt sem. Most csak arra koncentrálunk, hogy jobban megértsük az autónkat.”
„A 2014-es változások egy kemény időszakot jelentenek majd a mezőny számára, így természetesen számunkra is. A pilótafülkében is más lesz a helyzet, mivel több rendszert kell kezelnünk és ezzel együtt több mindenre is kell majd figyelnünk. A kontroll lesz a legfontosabb.”
„A célunk természetesen az lesz, hogy megnyerjük a bajnokságot, mivel a Ferrariról beszélünk. Ha a Ferrari versenyzője vagy, akkor nem lehetnek más céljaid. Bízzunk benne, hogy idén reális esélyünk lesz arra, és erősen kezdjük majd a szezont.”