Hírek>> : A bahreini második teszthét és a téli tesztidény statisztikái |
A bahreini második teszthét és a téli tesztidény statisztikái
2014.03.03. 14:56
A mai nappal lezárult a 2014-es Forma–1-es téli tesztidény. A csapatok legközelebb az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó Melbourne-ben csapnak össze – immáron élesben. Nézzük, mely csapatok meddig jutottak a felkészülésben! Átfogó statisztikánk az utolsó teszthétről és teljes tesztidényről.
Az előző két teszthéthez képest ezúttal némiképp átrendeződött a megszokott kép. Miközben Jerezben még a Mercedes számított a legmegbízhatóbb istállónak, s egy hete is közel voltak az őket az első helyről letaszító Williamshez a megtett kilométerek tekintetében, az elmúlt négy nap során visszaszorultak a negyedik helyre. A piros zászlót a tesztidény alatt mindössze egyetlen alkalommal, éppen a mai zárónap legvégén előcsaló Williams mellett ugyanis a Force India, valamint a csütörtöki motorgondok miatt lényegében csak három napot teljesítő Sauber is megelőzte őket.
Ami a három teszt összesített eredményeit illeti, ugyanakkor a brackley-iek így is az élen maradtak: őket a Williams, a Ferrari és a McLaren követi. A sor végén a Jerezt kihagyó, s a rendelkezésére álló nyolc nap során is sok időt garázsban töltő Lotus tanyázik, de 9. helyezésére a Red Bull sem lehet büszke. A címvédő nem kevesebb, mint 3267 kilométeres hátrányt halmozott fel a német alakulattal szemben a 12 nap során.
A Renault-csapatok közül egyébként a Caterham maradt a legmegbízhatóbb, ám a francia motorgyártó a tesztidény végén annak ellenére is kevesebb kilométert tudott új motorjaiba pakolni, hogy neki az őt megelőző Ferrarival szemben nem három, hanem négy partnercsapata van. Ezen vonatkozásban egyébként szintén a Mercedes a legsikeresebb.
Visszatérve az utolsó teszthétre, a legjobb időeredmény végül a williamses Felipe Massáé lett, aki szombaton futott körével 0,02 másodperccel előzte meg Lewis Hamiltont. A Pirelli lentebb közölt statisztikáiból mindazonáltal kiderül, míg Massa a szuperlágy gumival futotta legjobb körét, addig Hamilton az elméletben lassabb lágy abronccsal közelítette meg őt. Kettejük teljesítményét persze az eltérő körülmények miatt nehéz lenne összevetni.
Az eredménylistán ismét Fernando Alonso a legjobb nem Mercedes-motoros versenyző, míg a renault-sok legjobb ideje a Toro Rossós Jean-Éric Vergne nevéhez fűződik. Lemaradása két és fél másodperc a Williams braziljához képest. Érdekesség, hogy a címvédő Sebastian Vettel mindössze 18. lett ezen rangsorban, míg a sort itt is a két Lotus zárja.
A MÁSODIK BAHREINI TESZTHÉT STATISZTIKÁI
A négy tesztnap összesített időeredményei (második bahreini teszthét):
1. Felipe Massa, Williams, 1:33,258, 202 kör (1093,224 km)
2. Lewis Hamilton, Mercedes, 1:33,278, 159 kör (860,508 km)
3. Nico Rosberg, Mercedes, 1:33,484, 192 kör (1039,104 km)
4. Valtteri Bottas, Williams, 1:33,987, 236 kör (1277,232 km)
5. Fernando Alonso, Ferrari, 1:34,280, 196 kör (1060,752 km)
6. Sergio Pérez, Force India, 1:35,290, 213 kör (1152,756 km)
7. Kimi Räikkönen, Ferrari, 1:35,426, 141 kör (763,092 km)
8. Nico Hülkenberg, Force India, 1:35,577, 189 kör (1022,868 km)
9. Jean-Éric Vergne, Toro Rosso, 1:35,701, 135 kör (730,620 km)
10. Daniel Ricciardo, Red Bull, 1:35,743, 105 kör (568,260 km)
11. Kevin Magnussen, McLaren, 1:35,894, 197 kör (1066,164 km)
12. Danyiil Kvjat, Toro Rosso, 1:36,113, 137 kör (725,208 km)
13. Adrian Sutil, Sauber, 1:36,467, 181 kör (979,572 km)
14. Max Chilton, Marussia, 1:36,835, 105 kör (586,260 km)
15. Jenson Button, McLaren, 1:36,901, 74 kör (400,488 km)
16. Jules Bianchi, Marussia, 1:37,087, 153 kör (828,036 km)
17. Esteban Gutiérrez, Sauber, 1:37,303, 192 kör (1039,104 km)
18. Sebastian Vettel, Red Bull, 1:37,468, 77 kör (416,724 km)
19. Marcus Ericsson, Caterham, 1:38,083, 172 kör (930,864 km)
20. Kobajasi Kamui, Caterham, 1:38,391, 125 kör (676,500 km)
21. Romain Grosjean, Lotus, 1:39,302, 65 kör (351,780 km)
22. Pastor Maldonado, Lotus, 1:40,599, 62 kör (56,588 km)
Megtett körök/kilométerek csapatonkénti bontásban (második bahreini teszthét):
1. Williams, 438 - 2370,456 km
2. Force India, 402 - 2175,624 km
3. Sauber, 373 - 2018,676 km
4. Mercedes, 351 - 1899,612 km
5. Ferrari, 337 - 1823,844 km
6. Caterham, 297 - 1607,364 km
7. Toro Rosso, 272 - 1472,064 km
8. McLaren, 271 - 1466,652 km
9. Marussia, 258 - 1396,296 km
10. Red Bull, 182 - 984,984 km
11. Lotus, 127 - 687,324 km
Megtett körök/kilométerek motorgyártónkénti bontásban (második bahreini teszthét):
1. Mercedes, 1462 (4 csapattal) - 7912,344 km
2. Ferrari, 968 (3 csapattal) - 5 238,816 km
3. Renault, 878 (4 csapattal) - 4740,912 km
A TELJES TESZTIDÉNY ÖSSZESÍTETT STATISZTIKÁJA
Megtett kilométerek csapatonkénti bontásban:
1. Mercedes, 4972,644 km
2. Williams, 4893,432 km
3. Ferrari, 4488,516 km
4. McLaren, 4153,464 km
5. Sauber, 4039,320 km
6. Force India, 3974,868 km
7. Caterham, 3313,128 km
8. Toro Rosso, 2436,384 km
9. Red Bull, 1705,764 km
10. Marussia, 1686,084 km
11. Lotus, 1288,056 km
Megtett kilométerek motorgyártónkénti bontásban:
1. Mercedes (4 csapattal), 17994,408 km
2. Ferrari (3 csapattal), 10213,92 km
3. Renault (4 csapattal), 8743,332 km
A PIRELLI STATISZTIKÁI
A Bahreinbe küldött gumiabroncsok száma:
341 (14 szett szuperlágy, 61 szett lágy, 139 szett közepes, 94 szett kemény, 28 szett „téli”, 3 szett köztes és 2 szett esős abroncs) – ez 1364 db guminak felel meg.
Összesen elhasznált gumiszettek száma:
319 (31 szett szuperlágy, 83 szett lágy, 172 szett közepes, 30 szett kemény, 3 szett „téli”, 0 szett köztes és 0 szett esős abroncs) – ez 1276 db guminak felel meg.
A leghosszabb etapok az egyes gumitípusokkal:
19 kör a szuperlággyal, 102 km
22 kör a lággyal, 119 km
24 kör a közepessel, 130 km
18 kör a keménnyel, 97 km
2 kör a „télivel”, 11 km
0 kör a köztessel, 0 km
0 kör az esőssel, 0 km
Leggyorsabb kör/gumiabroncs, napi bontásban
Első nap:
1. Sergio Pérez, Force India, 1:35,290 - új lágy keverékű gumiabronccsal
2. Valtteri Bottas, Williams, 1:36,184 - új közepes keverékű gumiabronccsal
3. Kimi Räikkönen, Ferrari, 1:36,432 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
4. Nico Rosberg, Mercedes, 1:36,624 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
5. Adrian Sutil, Sauber, 1:37,700 - új lágy keverékű gumiabronccsal
6. Kevin Magnussen, McLaren, 1:37,825 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
7. Daniel Ricciardo, Red Bull, 1:37,908 – új közepes keverékű gumiabronccsal
8. Max Chilton, Marussia, 1:38,610 – új lágy keverékű gumiabronccsal
9. Danyiil Kvjat, Toro Rosso, 1:39:242 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
10. Pastor Maldonado, Lotus, 1:40,599 - új közepes keverékű gumiabronccsal
11. Kobajasi Kamui, Caterham, 1:42,285 - új közepes keverékű gumiabronccsal
Második nap:
1. Sergio Pérez, Force India, 1:35,570 - új lágy keverékű gumiabronccsal
2. Fernando Alonso, Ferrari, 1:35,634 - új lágy keverékű gumiabronccsal
3. Daniel Ricciardo, Red Bull, 1:35,743 - új lágy keverékű gumiabronccsal
4. Felipe Massa, Williams, 1:36,507 - új közepes keverékű gumiabronccsal
5. Jenson Button, McLaren, 1:36,901 - új közepes keverékű gumiabronccsal
6. Jules Bianchi, Marussia, 1:38,092 - új lágy keverékű gumiabronccsa
7. Lewis Hamilton, Mercedes, 1:39:041 - új közepes keverékű gumiabronccsal
8. Jean-Éric Vergne, Toro Rosso, 1:39,636 - új közepes keverékű gumiabronccsal
9. Esteban Gutiérrez, Sauber, 1:39:976 - használt szuperlágy keverékű gumiabronccsal
10. Pastor Maldonado, Lotus, 1:41,613 - új közepes keverékű gumiabronccsal
11. Marcus Ericsson, Caterham, 1:42,516 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
Harmadik nap:
1. Felipe Massa, Williams, 1:33,258 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
2. Nico Rosberg, Mercedes, 1:33,484 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
3. Kimi Räikkönen, Ferrari, 1:35,426 - új szuperlágy keverékűgumi abronccsal
4. Kevin Magnussen, McLaren, 1:35,894 - új lágy keverékű gumiabronccsal
5. Danyiil Kvjat, Toro Rosso, 1:36,113 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
6. Nico Hülkenberg, Force India, 1:36,205 - használt szuperlágy keverékű gumiabronccsal
7. Jules Bianchi, Marussia, 1:37,083 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
8. Marcus Ericsson, Caterham, 1:38,083 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
9. Romain Grosjean, Lotus, 1:42,166 - új közepes keverékű gumiabronccsal
10. Adrian Sutil, Sauber, idő nélkül
11. Sebastian Vettel, Red Bull, idő nélkül
Negyedik nap:
1. Lewis Hamilton, Mercedes, 1:33,278 – használt lágy keverékű gumiabronccsal
2. Valtteri Bottas, Williams, 1:33,987 - új lágy keverékű gumiabronccsal
3. Fernando Alonso, Ferrari, 1:34,280 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
4. Nico Hülkenberg, Force India, 1:35,577 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
5. Jean-Éric Vergne, Toro Rosso, 1:35,701 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
6. Adrian Sutil, Sauber, 1:36,467 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
7. Max Chilton, Marussia, 1:36,835 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
8. Esteban Gutiérrez, Sauber, 1:37,303 - új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
9. Sebastian Vettel, Red Bull, 1:37,468 - használt lágy keverékű gumiabronccsal
10. Jenson Button, McLaren, 1:38,111 - új közepes keverékű gumiabronccsal
11. Kobajasi Kamui, Caterham, 1:38,391 – új lágy keverékű gumiabronccsal
12. Romain Grosjean, Lotus, 1:39,302 – új szuperlágy keverékű gumiabronccsal
|