Hírek>> : Alonso: Valami még hiányzik |
Alonso: Valami még hiányzik
2014.02.28. 20:04
Fernando Alonso úgy véli, teljesítmény terén van még hová fejlődnie a Ferrarinak – ami az eddig megtett körök számát illeti, viszont úgy érzi, előnybe került legtöbb riválisával szemben.
A Ferrari spanyol versenyzője a második legjobb idővel, de a legtöbb megtett körrel zárta a bahreini második teszthét második napját. A kétszeres világbajnok ma délután egy versenyszimulációt is teljesített, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül 122 kör kerüljön a neve mellé. Miközben napjával ilyen tekintetben elégedett, az F14 T névre keresztelt autója (verseny)tempójával még nem teljesen.
„Még mindig van két napunk, melyek meghatározóak lesznek a teljesítmény szempontjából. Ki kell hoznunk az autóból a benne rejlő potenciált. Holnap Kimi, aztán másnap én sima napot kell teljesítsünk, ahhoz, hogy száz százalékos formában érkezzünk meg Ausztráliába. Szerintem jelenleg még hiányzik valami” – idézte Alonsót az Autosport.
A spanyol versenyző elmondása szerint délutáni versenyszimulációja még lehetett volna jobb is. „Ez rendben volt, de képesek lennénk ennél jobbra is. Még mindig vannak problémáink menet közben. Igyekeztünk ezeket orvosolni bizonyos változtatásokkal, melyeket a kormányról el tudunk végezni. Másfelől viszont teljesítettük a távot anélkül, hogy meg kellett volna állnunk, s be kellett volna tolnunk a kocsit a garázsba. Az autó mindvégig működött, ami összességében elégedetté tesz” – vont mérleget Alonso.
„Ami a megtett köröket illeti, szintén elégedett vagyok. Ha a foci-vébére készülsz, és hirtelen megváltoztatják a labda méretét, melyhez öt napod van igazodni, nyilván több napra vágysz. Másfelől viszont elégedett lehetek az eddigi öt napommal. Nem tudom pontosan, mennyit mentem eddig a tél folyamán, de szerintem mi leszünk az egyik legjobb csapat ilyen téren, én pedig az egyik legjobb versenyző. Jelenleg ez előnyt jelent számomra, és remélem, ezt ki is tudom majd használni Ausztráliába érkezve” – tekintett előre a kétszeres világbajnok.
|