Hírek>> : A Ferrari hamarosan költözhet |
A Ferrari hamarosan költözhet
2014.02.11. 22:12
A tervek szerint idén nyáron adják át a Ferrari új maranellói gyárépületét. Az ultramodernt komplexum megalkotása a csapat elmondása szerint az utóbbi évek egyik legnagyobb vállalkozása volt.
A Ferrari nemrég közzétett egy fotót, melyen új gyára látható. Miközben az olasz alakulat az elmúlt évek során mérnöki fronton is megújult, s már használatba vette új, továbbfejlesztett szimulátorát, valamint üzembe helyezte teljesen felújított szélcsatornáját is, már javában dolgozott az ezeknél is nagyobb projektjén: az új, minden igényt kielégítő maranellói gyárépületén. A munkálatok a csapat beszámolója szerint 13 hónappal ezelőtt kezdődtek a Cavallino étterem és az F1-es csapat jelenlegi gyárépülete közé eső területen. Az építkezés azóta már előrehaladott állapotban van.
„Miután elkészültek a földmunkákkal, minden felgyorsult. Júliusban megkezdték az alapozást. Folyamatosan ment a munka, még az augusztusi szünetben is, amikor a törmelékeket szállították el a helyszínről. Szeptemberben leöntötték az első betonréteget, felhúzták az állványzatot, így nekiláthattak a köztes falak építésének. Egy hónapnyi kemény munka után október végére már láthatóvá vált az épület alapvonala, és a tartó pillérek is a helyükre kerültek” – írta a Scuderia honlapján.
„Novemberre már álltak az első falak, a hónap végére pedig már az alsó szint folyosói is készen álltak. December 13-án – már villanyfénynél – felhúzták a külső falakat is, 2013 utolsó előtti napján már a felső szint fém tartóelemei is a helyükön voltak, januárban pedig a többi tartóoszlop is, melyek már kirajzolták a teljes gyár körvonalát” – részletezték az olaszok az építés munkálatait, hozzátéve, hogy a gyár teljes egészében idén nyárra készül el.
|