Az olasz omnicorse arra hívta fel a figyelmet, hogy gázelvételnél a Ferrari-motor hangja eltér a Mercedestől és a Renault-tól. A feltételezés szerint a V6-os motorban leáll az üzemanyag-áramlás, ha a versenyző elveszi a lábát a gázról, ezzel csökken a fogyasztás, nagyobb lesz a motorfék, és minderről egy okos rendszer gondoskodik. A rendszer tevékenysége nem merül ki ennyiben, mivel a két elektromos motort (MGU-H és MGU-K) is bevonja a játékba, és tölti a KERS-t.
A fogyasztás mellett a hűtés jelenti a másik kényes pontot 2014-ben. A Ferrari ezen a téren is egyedi utat követ, de ez nem csak rájuk igaz. Andy Cowell, a Mercedes HPP mérnöke a következőt mondta a Scuderia hűtéséről. “Sok koncepció létezik a hűtésre, nem csak azok, amiket meg lehet venni. Mi is saját utat követünk a fejlesztésben. A hűtés annyira fontos téma lett – az erő és az aerodinamika miatt is -, hogy nagy erőfeszítést fektetnek ebbe a területre”- mondta a brit az Auto Motor und Sportnak.