Hírek>> : Még idén változhat az időmérő edzés lebonyolítása |
Még idén változhat az időmérő edzés lebonyolítása
2014.02.06. 19:55
Még az idénykezdés előtt módosíthatnak az időmérő edzések lebonyolításán – tudta meg az Autosport. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a csapatok a bahreini tesztek ideje alatt, február 21-én egyeztetnek az erről szóló javaslatokról.
Az FIA és a csapatok izgalmasabbá szeretnék tenni a Forma–1-es időmérők utolsó felvonását. A Q3-ban nem ritka jelenség, hogy egyes, a jó rajthelyekre nem esélyes versenyzők és csapatok inkább mért kört sem futnak, csak hogy a versenyre gumit spóroljanak, illetve jogot szerezzenek arra, hogy a legjobb tízbe jutás ellenére is vasárnap dönthessenek arról, mely keverékkel rajtolnak el. Mint ismert, a jelenlegi szabályok szerint a versenyzőknek a leggyorsabb Q3-as kör során használt gumival kell rajtolniuk.
Hogy a szurkolók számára a kvalifikáció fináléja is izgalmas maradjon, a Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén felvetette, módosítani kellene az időmérő edzés lebonyolítására vonatkozó szabályokon. Az Autosport úgy értesült, az ehhez kapcsolódó javaslatokat a csapatok és az FIA február 21-én, a bahreini teszt idejére szervezett találkozójukon tárgyalják meg.
A brit szaklap úgy tudja, többféle megoldás is szóba került. Az egyik elképzelés például arról szól, hogy a versenyzőknek a jövőben a Q2-ben elért legjobb idő során használt gumival kelljen elrajtolniuk a vasárnapi futamon. Mindezzel elkerülhető lenne, hogy spórolás és a szabad keverékválasztás céljából a garázsban maradjanak a résztvevők. Egy másik elgondolás arról szól, adjanak egy plusz szett gumit a Q3-ba jutó versenyzőknek, akiknek így nem kell attól tartaniuk, hogy minden friss garnitúrájukat elhasználják az időmérő edzés során – taktikai hátrányba kerülve ezzel Q2-ben búcsúzó riválisaikkal szemben.
Az Autosport megemlíti, a Pirelli már korábban is nyitottnak mutatkozott az időmérős gumik újbóli bevezetésére, de emellett a Q3 időtartamának meghosszabbításának ötletét is megvitatják majd, mellyel azt szeretnék elérni, hogy mindenkinek legyen lehetősége két gyorskör megtételére a hajrában.
Változásra tehát még a 2014-es bajnokság kezdete előtt sor kerülhet, ehhez viszont a csapatok egyhangú döntésére lesz szükség. Amennyiben minden résztvevő megfelelőnek tartja az új szisztémát, azt végül az FIA Motorsport Világtanácsának kell elfogadnia, még a március 16-án rajtoló Ausztrál Nagydíj előtt.
|