Az Autosport a következőket idézte tőle. „Ha az erőátvitelre vonatkozó szabályokat nézzük, akkor azok olyanok, mint egy férgekkel teli konzervdoboz. Határozottan vannak lehetőségek az FIA számára, hogy bevonják magukat”- mondta a technikai igazgató. Az AMuS-nak még azt is megjegyezte,„lesznek olyan megoldások, melyeket előtte még soha senki sem látott”. „Mennyit is ért a dupla diffúzor kezdetben? 10 vagy 15 pontot a leszorítóerőben”- utalt a 2009-es évre. „Biztos vagyok benne, hogy már most is vannak ilyen dolgok, szóval érdekes lesz látni, ki találja meg őket.”
A Mercedes éléről távozó Ross Brawn elmondta, a szigorú keretek között nem számít nagy ellentmondásokra.
„A kiskapuk olyan dolgok, melyekre egyvalaki gondol, és senki más nem”- mondta a brit. „Ami a kipufogót illeti, meglehetősen szigorú a dolog az autó közepén kivezetett megoldással. Elég nehéz elképzelni, amint valaki a Coanda-rendszert alkalmazza, vagy azt, amit az elmúlt pár évben – de lehet, hogy tévedek. Szerintem a szabályok elég jól állnak.”