Alonso nem adja fel
2013.12.09. 20:17
Fernando Alonso továbbra sem tett le azon tervéről, hogy saját kerékpárcsapatot működtessen – a spanyol versenyző reméli, 2015-ben megvalósul az álma.
A Ferrari kétszeres világbajnokáról mindig is köztudott volt, mennyire nagy rajongója a kerékpársportnak – s amellett, hogy rendszeresen űzi is, nemrég kis híján saját profi csapatra is szert tett. Alonso még szeptemberben szerette volna felvásárolni a főszponzor távozása miatt a csőd szélére kerülő Euskaltel-Euskadi nevű országúti kerékpárcsapatot, ám ezen üzlet végül a felek eltérő elképzelései miatt nem valósult meg.
A 32 esztendős versenyző mindazonáltal továbbra sem tett le arról, hogy saját gárdával képviseltesse magát a nagy körversenyeken: tervei szerint hamarosan a nulláról építi fel új csapatát. „Nem tudom, mennyivel lehet izgalmasabb a semmiből felépíteni egy új csapatot, mint egy már létezőt átvenni, de egy biztos, sok munka lesz vele. Másfelől viszont ha a mostani megállapodást nyélbe ütjük, 2014-ben még nem képviselhettünk volna kellő színvonalat. Akkor már szeptembert írtunk, vagyis túl késő lett volna ahhoz, hogy mindent elrendezzünk, amit kell” – nyilatkozta a spanyol a L’Équipe című lapnak.
Majd kijelentette, 2015-ben már lát esélyt saját csapata versenyeztetésére. „A fő célom, hogy enyém legyen a legjobb csapat. Minden apró részletre oda fogunk figyelni, és a lehető legjobb technológiákat kívánjuk alkalmazni. A kerékpársport már most is igen magas színvonalon van, a kerékpárosok hihetetlenül profik, és ugyanez a csapatokra is igaz. A kérdés csak az, milyen licenccel indíthatnánk egy teljesen új csapatot. Ezt még nem tisztáztuk, de ez másodlagos kérdés” – fogalmazott a spanyol, aki a hírek szerint olyannyira komolyan gondolja, hogy a sportág elitjébe tartozó csapattal áll fel, hogy igazi sztárokat, így a kétszeres Tour de France-győztes Alberto Contadort, valamint a sprinter Peter Sagant is megpróbálta már leendő csapatához csábítani. „Alberto Contadornak még kétéves szerződése van. Meglátjuk, kik lesznek elérhetők 2014-ben. A lista nem lesz túl hosszú, de már most tárgyalunk bizonyos versenyzőkkel” – árulta el Alonso.
|