A Ferrari nyomon van?
2013.12.09. 20:09
A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry úgy véli, a 2014-es szabályokban is lehet olyan kiskapukat találni, amelyek kihasználásával az adott csapat komoly előnyre tehet majd szert.
A jövő esztendő az átfogó szabályváltozások éve lesz. Sokan kiváló lehetőségként tekintenek a változásokra, mondván, ez amolyan tiszta lapot jelent, ahol eltűnnek az előző öt évben kialakult előnyök és hátrányok, s egy-egy új ötlettel komolyabb előnyre lehet szert tenni. A legutóbbi szabályváltozások évében, 2009-ben a Brawn GP-nek sikerült rálelnie egy kiskapura az aktuális regulákban, amely végül bajnoki címeket ért számukra.
Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója úgy véli, hasonlóra jövőre is lesz esély. A brit szakember elmondása szerint a Scuderia már jó ideje nagy erőkkel készül a következő évre, minek köszönhetően reményei szerint sikerrel veszik majd a rájuk váró akadályokat. „A szélcsatornában eltöltött időnk egy részét már január óta a 2014-es autóra áldoztuk. Emellett sokat energiát fektettünk már a tervezésbe is, különösen az új erőforrás installációjába. Ezzel már két éve egy külön tervezőcsoport foglalkozik. Rory Byrne is részt vesz ebben a munkában. Hogy ki mikor kezdi el átcsoportosítani a több forrását a következő évi autójára, mindig a bajnokság állásától függ. Idén valamelyes könnyebben meghatározhattuk, mikor jött el ennek az ideje, hiszen hamar egyértelművé vált, hogy nem lesz esélyünk a bajnoki címre” – mondta Fry az Auto Motor und Sportnak.
Majd arról is beszélt, mely területeken lehet komolyabb előnyre szert tenni 2014-ben. „Minden téren változások lesznek, így mindenütt hibázhatsz, de akár nagyot is alkothatsz. A keskenyebb első szárny komoly feladatot jelent. Jól át kell ugyanis gondolnod, mit kezdj a légáramlatokkal a véglapoknál, merre irányítsd őket. De ugyanez volt a problémánk 2009-ben is, amikor meg szélesedett a vezetőszárny. Emellett a hűtés kialakítása is komoly kihívást jelent, hiszen az egész hűtőrendszert valahogy bele kell szorítanod az autóba” – magyarázta Fry, utalva a „csomagolás” az aerodinamikát jelentősen befolyásoló nehézségeire. Fry szerint ez utóbbi területen egyébként szintén sokat lehet nyerni vagy veszíteni: amennyiben a csapat tervezői rosszul döntenek, az az új motor teljesítményének rovására mehet, s ezzel akár hónapokat is bukhatnak a fejlesztési versenyben a jobban dolgozó riválisokkal szemben.
A brit szakember emellett elsősorban a motor technológiája terén lát kiugrási lehetőséget. „Szerintem az aerodinamikára vonatkozó szabályok nagyjából stabilnak mondhatók. A motorok terén viszont vannak lehetőségek. Mennyit is ért annak idején a duplafedeles diffúzor? Tíz-tizenöt egységnyi leszorítóerőt. Biztosra veszem, hogy lesznek ehhez hasonló területek, így érdekes lesz megfigyelni, ki lel rájuk. Mindig igyekszünk feszegetni a szabályok határait, emiatt jövőre is többféle megoldást láthatunk majd” – vetítette előre Fry immáron az Autosportnak tett nyilatkozatában.
Noha a vörösök technikai igazgatója bizakodva árulta el, lát esélyt egyedit alkotni a hajtáslánc terén, a Mercedes év végén leköszönő csapatfőnöke, Ross Brawn úgy véli, az új szabályok ezúttal kevesebb teret engednek az olyan hatékony ötletekhez, mint amilyen 2009-ben az ő dupladiffúzoruk volt. „A kiskapu, az, amit valaki megtalál, miközben mások nem. Mindig lehet olyan megoldás, amire más nem gondol, ezért sosem vehetünk biztosra semmit. Most viszont nemigen látunk ilyen területet – ha látnánk, persze ki is használnánk. Ami a kipufogót illeti, azokat most az autó közepén helyezték el, tehát elég komoly szigorítások történtek. Így nehéz lenne használni a Coanda-megoldást és az elmúlt években használt módszereket, de talán valaki majd rám cáfol. Szerintem a szabályok most eléggé tiszták” – vélekedett Brawn.
|