Hírek>> : Újabb jelek Alonso McLarenhez való szerződésére |
Újabb jelek Alonso McLarenhez való szerződésére
2013.12.03. 12:53
A McLaren továbbra sem tett le azon szándékáról, hogy szerződtesse Fernando Alonsót 2015-re? Noha az érintettek cáfolják a pletykát, egyesek úgy tudják, Martin Whitmarsh minden követ megmozgat a spanyol megszerzéséért.
Már nyár óta hallani olyan pletykákat, miszerint a McLaren igazi sztárversenyzővel akar nekivágni a 2015-ben kezdődő új Honda-korszakának, s mindent megtesz azért, hogy elcsábítsa a Ferraritól Fernando Alonsót. Az ezzel kapcsolatos találgatásokat ugyan már maga a spanyol is több alkalommal cáfolta, a Daily Mail egyik munkatársa most újabb árulkodó jelekre bukkant.
Jonathan McEvoy cikkében arról számolt be, hogy a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh hétfőn Madridba látogatott, ahol részt vett a Fernando Alonso F1-es karrierjét bemutató – a spanyol édesapja által szervezett – kiállításon. Az angol újságíró kiemelte, Whitmarsh-nak fontosabb volt ezen spanyolországi út, az Autosport díjátadó ünnepségénél, amelyen megemlékeztek a McLaren fennállásának ötvenedik évfordulójáról, s amelyen távollétében „csak” a csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale vett részt.
Ami Alonso kiállítását illeti, érdemes azonban hozzátenni, nem csupán a McLaren első embere, de a spanyol összes eddigi F1-es csapatfőnöke tiszteletét tette Madridban, így jelen volt Giancarlo Minardi (Minardi), Flavio Briatore (Renault) és Stefano Domenicali (Ferrari) is. „Úgy hírlik, Whitmarsh igyekszik egyfajta kommunikációs köteléket kialakítani Alonsóval, hogy nyitva hagyja a spanyol 2015-ös leigazolásának lehetőségét” – írta McEvoy cikkében.
Hogy Alonso és a McLaren között folytak/folynak tárgyalások arra egyébként nemrég az F1 kereskedelmi ügyeit irányító Bernie Ecclestone is utalt: „Kicsit korán feladta az idei évet, amit az is bizonyít, hogy közben más csapatnál is érdeklődött” – fogalmazott a 2013-as szezont összefoglaló évkönyv előszavában.
Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad ugyanakkor továbbra is tagadja, hogy kapcsolatban állnának a McLarennel vagy a Hondával. „Amiről szó van, az egy egyszerű Forma–1-es fikció. Nem lehet egyszerre két érvényes szerződésed, mivel ha már aláírsz egyet, az korlátozó erejű. Tehát ez gyakorlatilag lehetetlen.” – fogalmazott Abad a spanyol Marcának, utalva arra, hogy Alonsónak 2016-ig érvényes szerződése van a Ferrarival. „Fernando idén már három különböző sajtótájékoztatón, három különböző nyelven elmondta, kitölti kontraktusát” – tette hozzá a spanyol.
|