Hírek>> : Hülkenberg: Élveztem az Alonsóval vívott küzdelmet |
Hülkenberg: Élveztem az Alonsóval vívott küzdelmet
2013.11.18. 12:05
Nico Hülkenberg révén ismét értékes pontokkal gazdagodott a Sauber, a német versenyző ugyanis hatodikként végzett az Amerikai Nagydíjon.
Az időmérő edzésen remeklő Hülkenberg a futamra is át tudta menteni formáját, hiszen az utolsó pillanatokig versenyben volt a spanyolok kétszeres világbajnokával, Fernando Alonsóval. A fiatal tehetség később elárulta, hogy annak ellenére is rendkívül élvezetesnek találta a Ferrari klasszisával vívott küzdelmet, hogy a verseny végén riválisa haladt át korábban a célvonalon. Hülkenberg ennek ellenére rendkívül elégedett az Amerikai Nagydíjjal, ahol hatodik helyezésének köszönhetően nyolc egységgel gazdagodott.
Érdekes verseny volt a mai, hiszen viszonylag keveset kellett csatáznom, kivéve az utolsó köröket, amikor Fernando Alonsóval kerültem szembe. Ez a küzdelem igazán szórakoztató volt, noha végül alumaradtam benne, a döntő pillanatban ugyanis nem tudtam tartani a Ferrari tempóját. Az utolsó körökben közel azonos tempót futott, ő azonban elkövetett egy kisebb hibát, így nagyon közel kerültem hozzá, ám előzni már nem tudtam. Nagyon jó hétvége volt ez, hiszen nyolc ponttal gazdagodtunk!” - mondta Hülkenberg.
|