Hírek>> : Stepney: A 2007-es Ferrari is szabálytalan volt |
Stepney: A 2007-es Ferrari is szabálytalan volt
2013.11.08. 11:21
A McLarent és a Ferrarit érintő 2007-es kémbotrány lassan immár feledésbe merül, de az ügy egyik kirobbantója, Nigel Stepney most előállt, és néhány eddig nem ismert tényt osztott meg a hat évvel ezelőtti szezont beárnyékoló esetről.
Mint ismeretes, 2007-ben a Ferrari csapatmenedzsereként dolgozó Stepney az autó technikai adatait tartalmazó dokumentumokat adott át a McLaren mérnökének, Mike Coughlannek. Miután erre fény derült, az FIA hosszas nyomozásba kezdett, amelynek végén az információk birtoklásáért kizárta a wokingi istállót az azévi bajnokságból, emellett pedig 100 millió eurós büntetést szabott ki a csapatra.
A két szakembert akkor egy időre eltiltották a sportban való részvételtől, így Stepney azóta a sportautók világában próbál boldogulni. A Racecar Engineeringnek nyilatkozva azonban most elárult néhány részletet a hat évvel ezelőtti eseményekből, többek között azt, hogy nem csak a McLaren, hanem a Ferrari is szabályt szegett 2007-ben.
„Szeretnék sportszerűen győzni, de abban az évben nem értettünk egyet egyes dolgokat illetően a Ferrarival” - mondta Stepney, aki szerint a Kimi Raikkönen által megnyert szezonnyitón az autójuk hátsó szárnya és padlólemeze sem felelt meg az akkori szabályoknak. Ezen nézeteiről egy informális beszélgetést folytatott Coughlannel. „Gyanítottam, hogy valami nincs rendben, és noha hiba volt tőlem, hogy megbeszéltem ezt mással, sportszerűtlen volt, hogy tovább versenyeztünk ezzel az autóval.
Stepney elmondása szerint Coughlan erről a beszélgetésről beszámolt a McLaren akkori csapatfőnökének, Ron Dennisnek, aki megkérte az FIA-t, hogy a Ferrari autóinak átvizsgálásával egyértelműsítse az előírásokat. Mint utólag kiderült, az F2007-esen használt hátsó szárny szabályos volt, a padlólemez azonban nem, így annak megváltoztatására kérték az olaszokat. Dennis azonban egy az Olasz Autosport Szövetségnek írt, a Racecar Engineering által is látott levélben megnyugtatta a csapatot, hogy nem fogja utólag megóvni az Ausztrál Nagydíj végeredményét, noha egyértelmű számára, hogy a Ferrari jogtalan előny birtokában aratott győzelmet.
Az FIA csak néhány hónappal később fedezte fel azt a többszáz oldalas dokumentumot, amely nyomán a Ferrari adatainak jogtalan birtoklásával vádolták meg a McLarent. Stepney azonban erre is máshogy emlékszik: „Ami az információ átadását illeti, azt kell mondanom, hogy amikor megmutatták nekem a dokumentumokat, azok 90 százaléka számomra is ismeretlen volt.”
A szakember szerint az FIA utólag maga is megbizonyosodott róla, hogy túl erős ítéletet hoztak az ügyben, és hogy nem csak az egyik fél volt sáros. „Nagyjából hat hónappal később Mosley visszavonta az eltiltásomat, és azt mondta, tudja, hogy az ügy nem csak annyiból állt, mint ami nyilvánosságra került. Kaptam egy levelet is, amelyben az FIA állást ajánlott nekem, de visszautasítottam.”
|