Hírek>> : Newey: A Ferrari és a Lotus szerencsés volt a 2013-as gumikkal |
Newey: A Ferrari és a Lotus szerencsés volt a 2013-as gumikkal
2013.11.05. 20:14
Szerencséje volt a Ferrarinak és a Lotusnak, hogy a gumiknak köszönhetően legalább a szezon első felében fel tudták venni a versenyt a Red Bull-lal – véli Adrian Newey.
Miközben a 2013-as Forma–1-es szezon meglehetősen változatosan és izgalmasan alakult, a nyári szünet után a Red Bull egyetlen alkalommal sem talált legyőzőre, minden futamot végig dominált. A csapat technikai igazgatója, Adrian Newey úgy véli, ez utóbbi kép a realitás, ami azelőtt volt, azt csupán a véletlenek összjátéka eredményezte. Noha egyes vélekedések szerint a Red Bull a második félévben látott szárnyalását leginkább annak köszönhette, hogy a Pirelli a Magyar Nagydíj előtt módosított a gumikon, a főtervező úgy véli, a gumik éppen az első félévben torzították a valós erőviszonyokat, s a Ferrari és a Lotus leginkább a Pirellinek köszönhette akkori sikereit.
„A tél folyamán komoly változás történt – egy váratlan változás. A Pirelli bemutatta új gumiját, ami sokkal érzékenyebb volt, és amit sokkal könnyebb volt túlterhelni. Mivel a mi autónk sok időt nyer a féktávokon és a nagy sebességű kanyarokban, ahol komoly terhelést kapnak a gumik, mi egyszerűen képtelenek voltunk kiaknázni ezen előnyünket anélkül, hogy tönkre ne tettük volna az abroncsokat. Tehát a gumik változása egyértelműen hátrányunkra vált, miközben segítette a Lotust és a Ferrarit. Szerintem nekik csupán szerencséjük volt” – vélekedett Newey a Servus TV hétfő esti adásában.
Majd hozzátette, nem tartja jogosnak az említett csapatok későbbi kritikáját, melyben arról panaszkodtak, az év második felében a Pirelli elvette addig meglévő előnyüket. „A Lotus és a Ferrari nem győzik hangoztatni, milyen okosak voltak a tél folyamán, hogy ennyire előre látták, mi várható. Viszont szerintem ők egyszerűen csak szerencsések voltak, mi meg pechesek. Aztán persze mindent elnyomott a politika. Nagyon nehéz év volt a mostani, de meglett a gyümölcse” – mondta a brit szakember.
Majd részletesen is elemezte csapata szezonját. „Malajziától kezdve jó eredményekre voltunk képesek – azon a futamon kettősgyőzelmet arattunk. Aztán később hullámzó volt a teljesítményünk. Szoros küzdelem volt ez. A Ferrari a szezon elején volt nagyon erős, aztán a Mercedes vált azzá Monaco környékén. A szezon közepén mi nem voltunk elég jók… azaz vezettük a bajnokságot, de minden annyira ingatag volt, a Mercedes pedig úgy tűnt, jó formába került. Aztán továbbra is keményen dolgoztunk, változtattunk itt-ott az autón, voltak fejlesztéseink Magyarországon, aztán még több Spában. Ez utóbbival pedig elkaptuk a fonalat. Szingapúrig minden alkalommal igyekeztünk újdonságokkal előrukkolni, de még Japánban is, amiről visszatekintve már azt is mondhatnánk, talán jobban is nyomtuk, mint kellett volna, hiszen ezzel is csak a következő évi projekttől vettük el a forrást. De akkoriban ezt egyáltalán nem éreztem. Akkor úgy tűnt, keményen nyomnunk kell. Szinte félelmetes, milyen vége lett a szezonunknak” – értékelte évüket a pályafutása során már tíz konstruktőri és tíz egyéni bajnoki címben szerepet vállaló Newey.
|