Hírek>> : Bobák Róbert - Räikkönen harca, Vettel emberi arca, plusz Alain Prost kérése |
Bobák Róbert - Räikkönen harca, Vettel emberi arca, plusz Alain Prost kérése
2013.11.05. 20:11
A hétvégén került megrendezésre a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei évadának 17. versenyhétvégéje, az Abu Dhabi Nagydíj. Bár a futam az év egyik talán legunalmasabbja volt, a helyszínen tartózkodó riporter, Bobák Róbert segítségével kicsit betekintünk a kulisszák mögé.
Sebastian Vettel világbajnokként érkezett a nagydíjra. Nyilatkozatából tudjuk, hogy nem volt ideje a szüleivel ünnepelni, Abu Dhabiba azonban elhozta őket.
Igen. Újabb piros pont Vettelnek! A világbajnoki címmel járó örömöt csak telefonon tudta megosztani szüleivel, de Abu Dhabiban már végre együtt ünnepelhettek. A Vettel szülők, ahogy a német kollégák mondták, csendes, visszahúzódó emberek. Nem véletlen, hogy igen ritkán tűnnek fel a paddockban. Jó volt látni Vettelt a szüleivel. Emberi volt, azok után, ahogy szinte gépiesen nyeri a futamokat.
Úgy hírlik, hogy a barátnője is velük volt.
A Vettel szülőket csak messziről láttam, Vettel barátnőjét viszont egyáltalán nem. De egyébként igen, azt beszélték, hogy ott volt, és ami a legfurcsább az egész sztoriban, hogy korábban semmilyen hölgyről nem lehetett tudni, aki mellette lett volna, ma pedig már arról nyilatkozik, hogy a télen el is fogja venni választottját.
A szezon végéig a munkájára koncentrál, utána azonban minden idejét a családjának, a barátnőjének fogja szentelni, és megtartják az esküvőt.
Ez a hétvége azonban nem a négyszeres világbajnokról, hanem inkább Kimi Räikkönenről szólt.
Csütörtökön vártuk őt a szokásos interjúra, amikor jött a hír, hogy Kimi nincs itt, és ma nem is fogjuk őt látni. A találgatások természetesen rögtön elindultak, mindenki az indiai rádióbeszélgetést emlegette…
Pénteken Szilárddal (Szabó-Biczók Szilárd operatőr) épp egy előre leszervezett interjún ültünk, amikor Räikkönen rögtönzött sajtótájékoztatót tartott, de természetesen mi is értesültünk mindenről.
Szombaton az időmérő utáni szokásos interjúk során feltettem neki egy kérdést a financiális dolgokról, amire kissé ellenségesen reagált. Nagyon csúnyán rám nézett, és legyintett egyet.
Azok után, hogy előző nap kifakadt, furcsa volt tőle, hogy nem akart erről beszélni.
Egyébként egész hétvégén ilyen volt Räikkönen. Egyáltalán nem volt kollegiális, de az az igazság, hogy azóta mióta, bejelentették, hogy a Ferrarihoz igazol, másképpen viselkedik, teljesen más a kapcsolata a csapattal is.
Azt mindenki tudja, hogy Räikkönen nem olyan, mint Vettel. Nem érdekli, hogyan készítik elő az autóját, csak beleül, levezet és hazamegy. Az időmérő edzésen szabálytalannak találták az autóját, és tisztán látszott, hogy Räikkönen nagyon neheztel a csapatára, és ki tudja, miket gondolt róluk, hiszen ő egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mit tesznek alá.
A futamon a rajtrács végéről indult és úgy tűnt, megváltás volt neki, hogy már az első kanyarban vége lett a futamának.
Bukósisakban jött be a pályáról, és nem vette le akkor sem, amikor a Lotus kiszolgálóegységébe ment. Szerencsétlen sajtófőnöke rohant utána, hogy rávegye, hogy a kötelező nyilatkozatot leadja. 10 perc elteltével végül sikerült előkerítenie, Räikkönen elmondott három mondatot, majd úgy ahogy volt, beszállt az autóba és elhajtott.
Úgy tűnik számunkra, hogy ő már lélekben a Ferrarinál van, a következő szezonra fókuszál.
Räikkönen már lélekben a Ferrarinál jár, de mi a helyzet Alonsóval?
Alonso olyannyira közönyössé vált mostanra, hogy már egy ötödik helyet is csodaként emleget. Ami még rosszabb, úgy látni rajta, hogy a következő évtől sem vár túl sokat. Sok mindent lehet hallani azzal kapcsolatban, hogy ki hogyan áll jelenleg a jövő évi fejlesztésekkel, és úgy néz ki, hogy Alonsónak nincsenek már illúziói 2014-re.
Furcsa látni egyébként ezeket az átalakulásokat. Alonso az évad elején öt futamból kettőt megnyert, és teljesen másképp viselkedett. Nagyon boldog, motivált volt. Nyár óta azonban teljesen motiválatlannak tűnik, gyakorlatilag az sem érdekli, hogy a csapattársa, Felipe Massa az időmérőkön előtte végez.
Evezzünk kicsit vidámabb vizekre. Legérdekesebb élményed a hétvégéről?
Volt egy nagyon nagy pillanatunk. :) A futam előtt vártuk, hogy megérkezzenek a Depeche Mode tagjai, és elkapjuk őket pár szóra. Ilyenkor van 3-4 percünk, míg el nem tűnnek az illusztris vendégek.
Vártuk a Depeche Mode-ot, amikor egy golfautón meghozták Diego Maradónát, az isteni Diegót. Festett haj, négy fülbevaló, napszemüveg, és egy 18 éves szőkeség mellette.
Olaszul szólítottam meg, aminek természetesen nagyon örült, és elmondta, hogy hatalmas Ferrari drukker. Nagyon szimpatikus volt, egy igazi életművész. Élmény volt vele beszélgetni, a jövő szombati magazinban várhatóan benne is lesz.
A hétvége legérdekesebb nyilatkozata?
Mindenképpen Alain Prost szavai! A professzor nagyon kedveli Vettelt, és elítéli azokat, akik becsmérlik őt, viszont egy dolgot kérne az újdonsült négyszeres világbajnoktól: hagyja abba ezt a mutatóujj lebegtetést. Minden szuper, de arra kéri, hogy ne mutogasson, mert ezzel ingerli azokat, akik nem kedvelik őt.
|