Hírek>> : Újabb tesztek várnak a hátfájós Alonsóra |
Újabb tesztek várnak a hátfájós Alonsóra
2013.11.04. 20:50
További kivizsgálások várnak Fernando Alonsóra, akinek háta Abu-Dzabiban a Jean-Eric Vergne ellen vívott csatája során fájdult meg.
A spanyol versenyző a vasárnapi futam 44. körében éppen második bokszkiállásáról igyekezett vissza a pályára, ahol viszont a bokszutca végét jelző felfestés mellett azonnal megjelent mellette Jean-Eric Vergne. Miután a Toro Rosso mellett nem volt elég helye, a spanyol versenyző 260 km/órás sebességgel elhagyta a pályát, majd a kerékvetőn átugratva tért vissza Vergne elé. A versenybíróság később vizsgálta ugyan az esetet, szabálytalannak egyik érintettek sem találták.
Alonso ugyanakkor így is szembe kellett nézzen manőverének következményeivel: a futamot követően hátfájásra panaszkodott, s végül a pálya kórházába kellett mennie kivizsgálásra.
Ugyan az orvosok szerint a csonttörés lehetősége kizárt, Alonso az eset óta hátfájdalmakra panaszkodik és hétfő délután újabb orvosi ellenőrzéseken esik át.
A spanyol Twitterén elárulta, további vizsgálatok várnak még rá. „Az éjszakám olyan volt, amilyen. Még várnak rám tesztek, a lehető leghamarabb száz százalékos állapotban szeretnék lenni” – írta a spanyol. Menedzsere, Luis Garcia Abad pedig hozzátette, egyelőre nem tudja, minden rendben lesz-e védencével a november 17-én megrendezendő Amerikai Nagydíjra. „Még nem beszélgetünk Austinról. Előbb meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden rendben van-e. De ez csak az ilyen helyzetben megszokott eljárás” – nyilatkozta a BBC-nek.
Alonso egyébként úgy véli, nem volt esélye elkerülni a pályalevágást. „Ez 99,9%-ban egy normál versenyszituáció volt. Hová mehettem volna? Szerettem volna beállni Vergne mögé, hogy aztán a DRS segítségével megelőzzem őt a friss gumikon az egyenes végén. Ez volt az A-terv. Csakhogy mihelyst kijöttem, máris jött a B. Annyira gyors voltam, hogy lementem a pályáról. Leszorított, de már mellette voltam” – magyarázta a spanyol, majd a kerékvetőkön történt ugratásról is beszélt. „A landolás brutális volt. Még a cockpitpen lévő vészjelző is bekapcsolt” – mondta.
Miután a kérdéses jelzőrendszer az Auto Motor und Sport szerint 15 G-erőre van programozva, az első hírek szerint Alonso hátát ennél nagyobb hatás érte. Ám a német szaklap úgy tudja, valójában kisebb volt a becsapódás ereje. A Ferrari ugyanis nem jól rögzítette az érzékelő szenzorokat, amelyek mozgásuk miatt nagyobb G-erőt érzékeltek – s tévedésből kapcsolták be a vészjelzőt. Alonso hátfájását persze ez aligha enyhíti…
|