Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a versenybíróság vizsgálatot indított a köztem és Vergne között történtek miatt. De, ha valaki itt büntetést érdemel, az csak Vergne lehet, aki miatt kénytelen voltam elhagyni a pályát. A szabály egyértelműen kimondja, hogy elég helyet kell hagynod a társadnak és ez Vergne részéről most nem történt meg. Ez egy lehetetlen helyzet volt a részemről és nem tudtam mit tenni.
Nem tudom, hogy miként dönt majd a versenybíróság, mert idén is született pár érdekes döntés a részükről. Nyilvánvalóan örülnék az újabb pontoknak, mivel nagy harcban vagyunk a második helyért a csapatok bajnokságában. Soha nem tudhatod, hogy mi lesz a döntés végeredménye, melyek sokszor csak véletlenszerűen érkeznek. Kerék a kerék ellen küzdöttünk, és mivel már nem volt helyem, nem tehettem mást. Meglátjuk, hogy ezt miként is látja majd a versenybíróság. Ma forgalomban autóztunk, de úgy vélem, hogy még ezzel együtt is ez az 5. hely volt a maximum, amit elérhettünk.
Most Amerika következik, és bízom bene, hogy versenyképesebbek leszünk, mert ez egy nehéz hétvége volt számunkra. Remélhetőleg minden jobb lesz, mert itt most nagyon nehéz volt a dolgunk. Bárcsak olyan jó lenne a tempónk, mint Indiában és Japánban volt, ahol úgy tűnt, hogy közelebb vagyunk a legjobb helyekhez.