Hírek>> : Alonso: kihoztuk az autóból a maximumot |
Alonso: kihoztuk az autóból a maximumot
2012.11.03. 17:46
Fernando Alonso meglepően jó kedvű volt, miután a hetedik helyet szerezte meg az Abu-Dhabi Nagydíj időmérő edzésén – a kétszeres világbajnok szerint ez volt a maximum, amit ki lehetett hozni az autóból a mai napon.
Alonso négy pozícióval nagy riválisa, a világbajnoki címre szintén esélyes Sebastian Vettel mögül rajtolhat vasárnap.
„Ez egy tökéletes kvalifikáció volt számunkra, megtettük a maximumot” – nyilatkozta Alonso. „Tovább jutottunk a Q1-ből, tovább jutottunk a Q2-ből. Aztán 41,5-öt futottam a Q2-ben első kísérletre, majd a Q3-ban első nekifutásra szintén 41,5-öt mentem, és második nekifutásra is 41,5-öt sikerült autóznom a Q3-ban. Ez volt a határ számunkra, és azt hiszem ismét elértük a maximumot.”
„Az autó jó volt, a hetedik és kilencedik helyet szereztük meg, és volt három tökéletes köröm. Ha vannak, akik gyorsabbak nálunk, akkor meg kell néznünk, mi ennek az oka, és el kell fogadnunk. Nincs semmi, amit tehetnénk, és keményen kell dolgoznunk a következő alkalommal.”
„Még mindig van három fontos vasárnap, és 75 pontot lehet szerezni. Szóval remélhetőleg sikerült 14 ponttal többet gyűjtenünk, mint Vettelnek.”
|