Hírek>> : Hamiltoné a pole Abu-Dhabiban |
Hamiltoné a pole Abu-Dhabiban
2012.11.03. 17:36
A McLaren-Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton szerezte meg a jogot az élről való indulásra az Abu-Dhabi Nagydíjon. A brit mögött a Red Bull alakulata, Mark Webber és a címvédő, Sebastian Vettel várja a rajtot.
Az aszfalt hőmérséklete a harmadik szabadedzéshez képest mintegy 10 °C-ot hűlt az időmérő kezdetére, köszönhetően a közelgő napnyugtának. Ahogyan arra számítani lehetett, az elsőség sorsa az időmérőn a McLaren, illetve a Red Bull versenyzői között dőlt el.
A kvalifikáció első etapjában nagy meglepetés nem történt, a három sereghajtó alakulat versenyzőin kívül a Toro Rosso újonca, Jean-Eric Vergne volt kénytelen búcsúzni, míg a legjobb köridőt Lewis Hamilton futotta meg – a Q1-ben a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Lotus versenyzőin, valamint Sergio Perezen kívül mindenki a lágy abroncsokkal próbálkozott.
A második szakaszban aztán már a nagyok is elővették a lágy abroncsokat, ez a köridőkön is megmutatkozott. Hamilton a Q2-ben is verhetetlennek bizonyult, a két Red Bullt utasította maga mögé, míg a Ferrari szemmel láthatóan tovább küszködött az egykörös tempóval. Nem tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé a Mercedes AMG Petronas hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki a vasárnapi futamot csak a tizennegyedik helyről kezdheti majd meg. Hozzá hasonlóan búcsúzni kényszerült a Q2 után a két Force India, valamint a két Sauber is.
Bejutott viszont a legjobb tíz közé a két Lotus, valamint Pastor Maldonado is.
Az utolsó, mindent eldöntő szakaszban két etap várt a versenyzőkre, noha volt olyan, aki megelégedett egyetlen mért körrel: Nico Rosberg a nyolcadik rajtpozíciót szerezte meg, majd percekkel a leintés előtt csapata úgy döntött, inkább spórol az abroncsokkal a futamra.
A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton végül űridővel, 1:40.630-es köridővel szerezte meg idei hatodik pole pozícióját, míg mögötte bő 3 tizedmásodperces hátránnyal Mark Webber zárt a második helyen.
A világbajnoki tabellán élen álló Sebastian Vettel a harmadik rajtkockába kvalifikálta magát, míg meglepetésre a negyedik rajthelyet szerezte meg a Williamsszel parádézó Pastor Maldonado.
Kimi Räikkönen is remekelt a Lotusszal, így holnap az ötödik helyről rajtolhat majd. A finn Jenson Buttont, valamit a bajnokaspiráns Fernando Alonsót előzte meg.
A nyolcadik Nico Rosberg, a kilencedik Felipe Massa, míg a tizedik Romain Grosjean lett.
Abu Dhabi Nagydíj - Időmérő végeredménye:
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Kör |
Q3 |
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren |
1’40.630 |
15 |
2 |
Mark Webber |
Red Bull |
1’40.978 |
17 |
3 |
Sebastian Vettel |
Red Bull |
1’41.073 |
16 |
4 |
Pastor Maldonado |
Williams |
1’41.226 |
22 |
5 |
Kimi Räikkönen |
Lotus |
1’41.260 |
20 |
6 |
Jenson Button |
McLaren |
1’41.290 |
20 |
7 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1’41.582 |
17 |
8 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1’41.603 |
17 |
9 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1’41.723 |
17 |
10 |
Romain Grosjean |
Lotus |
1’41.778 |
24 |
Q2 |
11 |
Nico Hülkenberg |
Force India |
1’42.019 |
16 |
12 |
Sergio Perez |
Sauber |
1’42.084 |
17 |
13 |
Paul di Resta |
Force India |
1’42.218 |
16 |
14 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1’42.289 |
14 |
15 |
Bruno Senna |
Williams |
1’42.330 |
18 |
16 |
Kamui Kobayashi |
Sauber |
1’42.606 |
17 |
17 |
Daniel Ricciardo |
Toro Rosso |
1’42.765 |
14 |
Q1 |
18 |
Jean-Éric Vergne |
Toro Rosso |
1’44.058 |
9 |
19 |
Heikki Kovalainen |
Caterham |
1’44.956 |
11 |
20 |
Charles Pic |
Marussia |
1’45.089 |
10 |
21 |
Vitaly Petrov |
Caterham |
1’45.151 |
11 |
22 |
Timo Glock |
Marussia |
1’45.426 |
9 |
23 |
Pedro de la Rosa |
HRT |
1’45.766 |
8 |
24 |
Narain Karthikeyan |
HRT |
1’46.382 |
9 |
Az Abu-Dzabi Nagydíj holnapi rajtrácsa Sebastian Vettel kizárása után. A sportfelügyelők több mint négyórás mérlegelés után úgy döntöttek, törlik a címvédő időmérős eredményét, mivel az edzés végén nem maradt a kötelező mintaadáshoz elegendő üzemanyag az autójában. Ennek ellenére elindulhat a holnapi futamon, az utolsó rajthelyről.
1. Hamilton (McLaren)
2. Webber (Red Bull)
3. Maldonado (Williams)
4. Räikkkönen (Lotus)
5. Button (McLaren)
6. Alonso (Ferrari)
7. Rosberg (Mercedes)
8. Massa (Ferrari)
9. Grosjean (Lotus)
10. Hülkenberg (Force India)
11. Pérez (Sauber)
12. Di Resta (Force India)
13. Schumacher (Mercedes)
14. Senna (Williams)
15. Kobajasi (Sauber)
16. Ricciardo (Toro Rosso)
17. Vergne (Toro Rosso)
18. Kovalainen (Caterham)
19. Pic (Marussia)
20. Petrov (Caterham)
21. Glock (Marussia)
22. De la Rosa (HRT)
23. Karthikeyan (HRT)
24. Vettel (Red Bull) *
* az időmérő edzésről való utólagos kizárás
|