Hírek>> : Hamilton a leggyorsabb az időmérő előtt |
Hamilton a leggyorsabb az időmérő előtt
2012.11.03. 12:36
Ismét a McLarenek uralták a mezőnyt Abu-Dzabiban, ahol Lewis Hamilton és Jenson Button végzett az élen a harmadik szabadedzésen. Mögéjük egy hosszú fékszerelést követően Sebastian Vettel érkezett meg a Red Bullal.
Akárcsak tegnap, szombaton is 32 °C-os melegben kezdődött meg az Abu Dhabi Nagydíj harmadik szabadedzése, a pálya hőmérséklete pedig 47 °C volt. Az időmérőn a nap lenyugvásával természetesebben már valamivel hűvösebb időre lehet számítani.
Elsőként Sergio Perez, a Sauber versenyzője gurult pályára, az első mért kör pedig Kobajasi Kamui nevéhez fűződik. Az időmérő előtti edzésen többnyire a közepes keverékekkel dolgoztak a versenyzők, a tréning utolsó 20 percében kerültek elő a lágy keverékek, amelyekkel a Pirelli előrejelzése szerint körülbelül 4-8 tizedmásodperccel gyorsabb köröket képesek autózni a pilóták.
Hamilton és Button között három tizedmásodperc volt a különbség, míg a harmadik Vettel lemaradása fél másodperc volt hozzájuk képest. A világbajnoki éllovas Vettelnek csupán az utolsó három percben volt lehetősége arra, hogy pályára guruljon, a Red Bull ugyanis az egész edzés alatt szerelte a féket a német autóján – kérdéses volt, hogy egyáltalán teljesíthet-e mért kört. Vettel csapattársa, Mark Webber negyedik lett.
Erős formáját mutatta az időmérő előtt a Force India és a Williams is: Nico Hülkenberg ötödik, Pastor Maldonado pedig a hetedik lett. Közéjük Romain Grosjean érkezett meg a Lotusszal.
A Ferrari programja a harmadik gyakorlásra az volt, hogy mindkét szett gumin két-két etapot teljesítsen, az új első szárny tesztelésére pedig flo-viz festéket használtak. Fernando Alonso a nyolcadik, Felipe Massa a tizenegyedik pozícióban végzett.
A harmadik szabadedzés végeredménye:
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Kör |
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren |
1’42.130 |
18 |
2 |
Jenson Button |
McLaren |
1’42.420 |
17 |
3 |
Sebastian Vettel |
Red Bull |
1’42.614 |
7 |
4 |
Mark Webber |
Red Bull |
1’42.743 |
18 |
5 |
Nico Hülkenberg |
Force India |
1’42.750 |
19 |
6 |
Romain Grosjean |
Lotus |
1’43.015 |
18 |
7 |
Pastor Maldonado |
Williams |
1’43.064 |
19 |
8 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1’43.133 |
15 |
9 |
Kimi Räikkönen |
Lotus |
1’43.184 |
22 |
10 |
Paul di Resta |
Force India |
1’43.338 |
19 |
11 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1’43.480 |
17 |
12 |
Sergio Perez |
Sauber |
1’43.571 |
20 |
13 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1’43.593 |
20 |
14 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1’43.635 |
19 |
15 |
Kamui Kobayashi |
Sauber |
1’44.010 |
22 |
16 |
Jean-Éric Vergne |
Toro Rosso |
1’44.025 |
18 |
17 |
Bruno Senna |
Williams |
1’44.071 |
19 |
18 |
Daniel Ricciardo |
Toro Rosso |
1’44.149 |
19 |
19 |
Heikki Kovalainen |
Caterham |
1’45.301 |
22 |
20 |
Timo Glock |
Marussia |
1’45.879 |
19 |
21 |
Charles Pic |
Marussia |
1’46.036 |
19 |
22 |
Vitaly Petrov |
Caterham |
1’46.261 |
22 |
23 |
Pedro de la Rosa |
HRT |
1’46.554 |
20 |
24 |
Narain Karthikeyan |
HRT |
1’47.032 |
22 |
|