Hírek>> : Massa: Nem a legjobb érzés, hogy Alonso több új elemet kap |
Massa: Nem a legjobb érzés, hogy Alonso több új elemet kap
2012.11.02. 12:38
Felipe Massa rámutatott, hogy Indiában nem azonos specifikációjú autót vezetett, mint csapattársa, Fernando Alonso. Lehet, hogy most Abu-Dzabiban is ez lesz a helyzet, de a brazil megérti ennek szükségességét.
„Több új elemet rakunk fel most az én autómra és az övére is. Reméljük, működni fognak, de lehet, hogy ezúttal sem azonos autókat fogunk vezetni” - nyilatkozta a brazil TotalRace-nek.
Massa elmondta, csak a szezon végéhez közeledve, a pontverseny kiélezettsége miatt szaporodtak meg azok a helyzetek, amikor a csapat láthatóan nagyobb figyelmet kezdett fordítani az első számú autóra.
„Az év folyamán nem emlékszem, hogy ilyen történt volna. Most a csapaton belüli rohanás miatt fordul elő, hiszen a srácok mindenből igyekeznek legalább egy verziót készíteni. De a bajnokság állására pillantva ez érthető is” - mondta.
„Persze nem egy fantasztikus érzés, ha egy elem működik a másik autón, én pedig nem kaphatom meg.”
Míg Alonso a végső győzelemért, Massa csak az összetett 7. helyéért van harcban. A brazilnak Nico Rosberg és Romain Grosjean a közvetlen ellenfele, akiknek legyőzésére jó esélye van, látva a Ferrari jelenlegi tempófölényét és Massa formajavulását.
|