Hírek>> : Hill: Alonso volt az Indiai Nagydíj legjobbja |
Hill: Alonso volt az Indiai Nagydíj legjobbja
2012.10.29. 13:41
Damon Hill és Anthony Davidson szerint az Indiai Nagydíjon messze Fernando Alonso nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt, amivel a Ferrari kétszeres bajnoka életben tartotta az idei világbajnoki reményeit.
Az 5. helyről induló Alonso a pályán előzte meg Lewis Hamiltont, Jenson Buttont és Mark Webbert, aminek eredményeképpen Sebastian Vettel mögött bejött a 2 helyre, így három futammal a bajnokság vége előtt Vettellel szemben csak 13 pont hátránya van a ponttáblázaton. Hill szerint ezzel a teljesítménnyel és eredménnyel Alonso még életben tartotta a bajnoki reményeit.
„Alonso nagy kockázatot vállalt a futam elején, és utána is meg volt az a tempója, amivel el tudta kapni Webbert, és meg is csinálta ezt” – nyilatkozta Hill. „Én azt hittem, hogy Alonso futama olyan lesz, mintha szárazon próbálnánk festeni, de ő a Red Bullokkal harcolt, ami azt jelentette, hogy életben tartotta a bajnoki reményeit. Ő még mindig küzd, és még mindig van esélye. Alonso bebizonyította, hogy ez nem lesz könnyű győzelem Vettelnek.”
Davidson szerint az is biztató Alonso számára, hogy az idei szezonban minden futamon egészen kivételes teljesítményt tud nyújtani, amire jó példa, hogy az elmúlt futamokon feltámadó csapattársa, Felipe Massa a McLarenekkel sem bírta tartani a lépést, míg ezzel szemben Alonso a Red Bullokkal csatázott. „Alonso úgy vezetett, mint a bajnokság elején” – nyilatkozta Davidson. „Nem pihenhetett, az egész futamon támadnia kellett, hol a bal, hol a jobb tükörben tűnt fel. Az a precizitás, amivel vezetett élvezetes volt, számomra ő volt a nap embere.”
|