Hírek>> : Alonso majd Brazíliában akar ünnepelni |
Alonso majd Brazíliában akar ünnepelni
2012.10.28. 15:37
Fernando Alonso a második helyen végzett az Indiai Nagydíjon. Bár a spanyol csak az ötödik helyről kezdhette meg a futamot, rögtön az első körökben sikerült lenyomnia a két McLarent, majd a futam záró szakaszában a KERS problémákkal küszködő Mark Webbert is maga mögé utasította. Így a Ferrari pilótája minimalizálta a pontveszteséget a versenyt megnyerő Sebastian Vettelhez képest.
Alonso a dobogón Martin Brundle-nek elárulta, bár jelenleg 13 pont a hátránya Vettelhez képest, bízik benne, hogy a hátralévő három futamon sikerül majd a maga javára fordítania a csatát.
Úgy tűnik, te sosem adod fel.
„Jelen pillanatban nem könnyű a Red Bull ellen harcolni, de sosem fogjuk feladni. Azt hiszem, elégedettek lehetünk a mai teljesítményünkkel. Gratulálnunk kell a Red Bullnak, fantasztikus munkát végeztek ezen a hétvégén. Szóval gratulálok Red Bull, gratulálok Sebastian. De mi Brazíliában akarunk majd ünnepelni, nem csak itt, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk majd csinálni.”
Ez egy keserédes eredmény számodra. Beférkőztél a Red Bullok közé, de még így is pontokat veszítettél a világbajnokságban.
„Igen, pontokat veszítettünk, de azt hiszem, többé-kevésbé ez volt a tervünk ezen a hétvégén, hiszen nem voltunk elég gyorsak, hogy fel tudjuk venni a versenyt ellenük. Szóval a minimális pontot veszítettük, ami azt jelenti, hogy másodikként végeztem. Reméljük, jobb versenyek következnek ez után.”
Lenyűgözően gyors voltál az egyenesekben.
„Igen, egészen gyorsak voltunk az egyenesben, de továbbra is hiányzik még némi leszorítóerő a kanyarokban. Bízunk benne, hogy ezt sikerül majd megtalálnunk a következő versenyeken. Szóval meg kell köszönnöm a csapatnak, hogy az egyenesekben egy ilyen gyors autót adtak alám, amivel sikerült néhány előzést bemutatnom.”
|