Hírek>> : Ferrari: Innen nem lesz könnyű elrajtolni |
Ferrari: Innen nem lesz könnyű elrajtolni
2012.10.27. 12:55
A Ferrari az ötödik és a hatodik helyet szerezte meg ma Indiában: Fernando Alonso a csapattársa elé hozta be az F2012-őt. Stefano Domenicali egy kemény harcra számít holnap.
A Ferrari versenyzői a szélárnyékkal játszottak a mai időmérőn, és Massa rendre „kiugrott” Alonso elől a megfelelő pillanatban. Ez is kevés volt ahhoz, hogy megközelítsék a végül öt tizeddel gyorsabb Red Bullt:
„Nos, azt gondolom, hogy nehéz lett volna az első sorban lenni”- mondta Domenicali arra a kérdésre a Sky Sports-nak, hogy úgy alakult-e az időmérő, ahogy az várták.
„Ott lehettünk volna a második sorban, de mindennek tökéletesnek kellett volna lennie. Ez nem könnyű akkor, amikor ekkora a versengés körülötted. Az biztos, hogy nem lesz könnyű innen rajtolni, de ahogy mindig is mondtuk: majd holnap meglátjuk”- tette hozzá Domenicali.
A Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy a McLarenekkel is számolni kell a bajnokságban, és nem csak Vettel és Alonso van versenyben a címért:
„Nem. Ahogy mindig is mondtam, ebben a pillanatban matematikailag mindenki bent van, és senki sem esett ki. Lesz harc, és lesz harc a konstruktőri bajnokságban is. A versenyen is harcolni fognak, és ennek így kell lennie.”
És mit tehet a Ferrari a versenyen? „Megpróbáljuk a maximumot nyújtani, amit csak tudunk, és majd meglátjuk, hogy mit jelent a többiek maximuma. A végén megkapjuk majd a számokat is.”
|