Hírek>> : Alonso: Sok a duma, de semmi sem történik nálunk |
Alonso: Sok a duma, de semmi sem történik nálunk
2012.10.26. 08:24
Fernando Alonso szerint a Ferrari sokat beszél a várható fejlődésről és az előrelépésről, mely a fejlesztések terén tapasztalható, de közben alig történik valami – vagy semmi.
A kétszeres bajnok szerint ezen változtatni kell, különben a Red Bull könnyedén behúzza a harmadik címet is.
Annak ellenére, hogy Vettel Koreában átvette a vezetést az egyéni bajnokságban, a spanyol versenyző és a Ferrari sem kongatja a vészharangot – legalábbis egyelőre. Alonso elmondta, hogy ugyanolyan elszántak, mint amikor 40 pontos előnye volt:
„Semmi sem változott. Elveszítettük a vezetést, de pontosan ugyanúgy vágunk neki a hétvégének, mint az előzőeknek. Megpróbáljuk kihozni a maximumot az autóból, és vasárnap jobban kivágni magunkat, mint a riválisok”- idézte Alonsót a Motorsport-Magazin.
A Ferrari versenyzője nem panaszkodik a jelenlegi helyzet miatt: „Ha valaki azt mondta volna nekem februárban, hogy ezen a ponton harcban leszünk a címért, akkor azt azonnal aláírtam volna. Még mindig nagyon jó esélyem van rá, hogy megnyerjem a címet. Az elkövetkező négy versenyen csak hét ponttal kell többet szereznünk”- utalt arra, hogy idén nem akkora a lemaradása a Red Bullhoz képest. „Ez lehetséges”- tette hozzá.
„Ez a szezon mindenki számára egy folyamatos lent és fent volt”- folytatta. „Abban reménykedünk, hogy a következő négy verseny jól megy számunkra, és rosszul a többieknek. Ha a továbbiakban is így dominálnak, és minden versenyen az első és a második helyen lesznek, akkor semmit sem tehetünk”- utalt a Red Bullra.
Alonso továbbra is azt hiányolja, hogy míg az ellenfelek fejlesztik az autót, a Ferrarinak ez nem sikerül:
„Az utóbbi öt-hat versenyen valójában semmi pozitívumot sem találtunk. Nálunk elég sokat beszélnek, de nagyon kevés történik, vagy semmi. A többi csapatnál pont fordítva van”- jelentette ki.
A versenyző az Indiába hozott fejlesztésekkel is óvatos: „Nézzük meg, hogy ezúttal mit hoznak – ez csak a pályán mutatott eredmény alapján fog megmutatkozni.”
|